Sikkasztási botrány veszélyeztetheti Putyin politikai pályafutását<br/>

Vágólapra másolva!
A Novaja Gazeta című újság csütörtöki száma állítása szerint Vlagyimir Putyin ügyvezető orosz államfő, a március 26-i elnökválasztás esélyese, érintett egy szentpétervári sikkasztási ügyben.
Vágólapra másolva!

A hetente kétszer megjelenő lap szerint egy szentpétervári építővállalat 1993 és 1996 között több mint 22 milliárd rubelt (mostani árfolyamon több mint 780 millió dollárt) sikkasztott el a helyi polgármesteri hivatal több tisztségviselőjének, köztük Putyin, "közvetlen utasítására".

Az ügyvezető elnök akkoriban a szentpétervári polgármester helyettese volt. Az újság a Trust 20 építővállalatnál végzett vizsgálatra hivatkozik, amelyet a pénzügyminisztérium megbízásából hajtott végre egy szentpétervári ellenőrző cég 1996. december 12. és 1997. április 7. között.

A sikkasztási ügybe keveredett személyek között megtalálható Anatolij Szobcsak akkori polgármester, aki egy hónapja hunyt el szívrohamban, helyettese, Alekszej Kudrin (most pénzügyminiszter-helyettes) és Mihail Manyevics, a szentpétervári privatizációs állami bizottság elnöke, aki merénylet áldozata lett 1997 augusztusában.

A vállalat, amely hivatalos tevékenységi körét tekintve "ipari létesítmények, ingatlanok és kulturális intézmények építésével, felújításával és tatarozásával" foglalkozott, több mint 23 milliárd rubelhez (jelenlegi árfolyamon több mint 820 millió dollárhoz) jutott kedvezményes hitelek és kölcsönök révén - írta a Novaja Gazeta.

A pénzügyminisztériumi vizsgálat szerint a tetemes pénzösszegből mindössze egymilliárd rubelt fordítottak a város szükségleteinek kielégítésére.

A lap úgy tudja, hogy a pénz egy része, mintegy 60 ezer dollárnak megfelelő összeg Putyin dácsájának felújítását szolgálta. A Szentpétervár környéki nyaraló 1997-ben leégett. Egy másik esetben, 1995 novemberében Putyin állítólag utasítást adott arra, hogy utaljanak át 415 millió rubelt (akkori árfolyamon mintegy 90 ezer dollárt) a Trust 20-nak, egy jeruzsálemi orosz ortodox monostor felújítására. Valójában a munka csak 20 ezer dollárba került - állította az újság.

A cikk szerzői hozzátették: mielőtt közzétették értesüléseiket, az írás főbb állításait öt napja faxon elküldték a Kreml elnöki sajtószolgálatának, de semmilyen választ nem kaptak a Putyin-gate ügyben.

(MTI)

Ajánló:

Az [*****] összeállítása az orosz elnökválasztásról