A kínzások áldozatainak próbál segíteni egy új kézikönyv<br/>

Vágólapra másolva!
Nagy-Britanniában elkészült egy olyan könyv, mely a kínzások áldozatainak abban segít, hogy támadóikat bíróság elé állíthassák. A gyakorlati tanácsokat is tartalmazó könyvet Robin Cook brit külügyminiszter mutatta be a nyilvánosságnak.
Vágólapra másolva!

Az Essex Egyetem tanára, Camille Giffard által írt ''Kínzások jelentésének kézikönyvében'' a kínzásokat elszenvedőknek egykori áldozatok, emberi jogi aktivisták, orvosok és ügyvédek mesélik el, hogyan gyűjthetnek a bíróság által is elfogadható bizonyítékokat.

A kézikönyv előállítása 150 ezer fontba került. A kiadványt francia, spanyol, orosz és arab nyelvre is lefordítják, és világszerte a brit nagykövetségeken lehet majd beszerezni.

A könyvet a brit külügyminiszter, Robin Cook mutatta be Londonban. A nemzetközi bemutatóra az ENSZ emberi jogi bizottságának áprilisi genfi ülésén kerül sor.

A brit külügyminiszter azt reméli, hogy a könyv segítségével sokkal több kínzót ítélnek majd el. A külügyminisztériumban ezen túl gyakorlati tanácsokkal kívánják segíteni a rászorulókat. ''Minden energiánkkal azon vagyunk, hogy megbirkózzunk a modern világunkban tapasztalható szörnyű kínzásokkal, amelyek nyomasztó emlékként maradnak meg az áldozatokban'' - közölte a miniszter.

Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet szerint a kézikönyv pozitív fejlemény a kínzások ellen küzdők kampányában.

- Ez a könyv az emberi jogi szervezetek munkájának nagyon lényeges segítője lesz - közölte Eric Sottas, a Kínzást Ellenzők Világszervezetének vezetője. Szerinte a könyv szó szerint életeket menthet.

A kínzások áldozatait gondozó egészségügyi alapítvány szerint a könyv gyakorlati tanácsai miatt is kitűnően sikerült. A szervezet vezetője, Sherman Caroll örömmel fogadta a kiadványt, amely szerinte aktivistáit is gyakorlati tanácsokkal látja el, és segíti a kínzásokat dokumentálni kívánókat. A könyv olyan aprólékos részletekre is ügyel, mint amilyen a tolmácsokkal való munka. Sherman Caroll szerint épp ezektől vált a könyv elsőrangúvá.

Ajánló:

Az emberi jogi szervezet honlapja (angolul)