Vulkánkitörés Japánban <br/>

Vágólapra másolva!
Néhány órán belül harmadszor is kitört az Uszu vulkán Japánban. A műszerek ezzel egy időben a Richter skála szerinti 4.8-as erősségű földrengést jeleztek. Eddig több mint 15 ezer embert kellett kitelepíteni a tűzhányó környékéről. Az előrejelzések szerint további kitörések várhatóak.
Vágólapra másolva!

A vulkánból a három kitörés után is fekete füst szállingózik. A szakemberek szerint ez azt jelenti, hogy újabb kitörés valószínű - írta a BBC.

Áldozatokat eddig nem követelt a vulkán. A japán hatóságok ugyanis már napokkal az első kitörés előtt kitelepítették a környéken lakókat. Körülbelül 15 ezer embert kellett kiköltöztetni.

A vulkán elől kiköltözetett családok valószínűleg örökre el kell hagyniuk eddigi otthonaikat. Bár a lávafolyam megkímélte a házakat, a tűzhányóból hatalmas kődarabok hullottak a több településre, és sok házat teljesen leromboltak.

A tűzhányó körül 10 kilométeres sugarú körben minden utat lezárt a rendőrség. A látványos természeti jelenséget ugyanis rengetegen akarták veszélyes közelségből megnézni.

Az Uszu vulkán legutóbb 1978-ban tört ki. Akkor két ember és 200 ház lett a vulkánkitörés áldozata.

(RTL KLUB)

Ajánló:

angolul