Az ET-parlament az orosz tagság felfüggesztését kéri <br/>

Vágólapra másolva!
Az Európa Tanács parlament évi közgyűlése csütörtökön Oroszország tagságának felfüggesztését kérte a páneurópai szervezetben a csecsenföldi jogsértések miatt.
Vágólapra másolva!

A 41 tagállamot tömörítő szervezet parlamentje kétharmados többséggel fogadta el az ET miniszteri tanácsa elé terjesztendő ajánlás ilyen módosítását. Az ajánlás tervezete, amelyet Lord Judd terjesztett az európai képviselők elé a közgyűlés politikai bizottságának nevében, még csak arra sürgette volna a miniszterek tanácsát, hogy május 31-e után vegyen fontolóra ilyen intézkedést, ha addig nem mutatkozik előrehaladás a Moszkvával szemben támasztott követelések teljesítésében.

A végül elfogadott módosító indítvány értelmében az ET-parlament arra tesz ajánlást az ET végrehajtó testületének, hogy "késlekedés nélkül kezdje meg az eljárást Oroszország képviseleti jogának felfüggesztésére". Az indoklás szerint az emberi jogok csecsenföldi tiszteletben tartását illetően nem történt "lényegi, kimutatható" előrehaladás.

A fél évszázados ET történetében még nem fordult elő egyetlen tagállam képviseleti jogának felfüggesztése sem.

(MTI)