Bajorországban tartózkodik hivatalos látogatáson a magyar miniszterelnök <br/>

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor a müncheni látogatás alkalmából a sajtó nyilvánossága előtt nyújtotta át Edmund Stoibernak a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt a Csillaggal kitüntetést, amelyet Göncz Árpád köztársasági elnök adományozott a bajor kormányfőnek.
Vágólapra másolva!

A magyar miniszterelnök indoklásul elmondta, Stoiber nemcsak bajor hazája sorsát viseli a szívén, de figyelmet fordít Magyarországra is. A kitüntetést olyan államférfi kapja, aki rokonszenvét tettekben is kimutatta - hangoztatta Orbán.

A bajor miniszterelnök a kitüntetést megköszönve kijelentette: Budapest és München egyetért abban, hogy a következő években földrészünk legfontosabb kérdése az Európai Unió keleti bővítése lesz, amelynek horderejét a Római Szerződés 1957. évi aláírásához hasonlította.

Magyar tudósítóknak adott nyilatkozatában a bajor kormány elnöke megismételte: bízik abban, hogy az EU 2000 végéig megteremti a feltételeit a bővítésnek. Ezután már Magyarországon múlik, hogy elkészüljön házi feladataival addig az időpontig, amelyet a tagság elérése szempontjából célul tűzött ki magának.

Stoiber 2003-t nevezte meg olyan évszámként, amelyet a legkorábbi időpontként tud elképzelni új EU-tagok felvétele szempontjából.

(MTI)