Rendkívüli állapotot vezettek be Bolíviában<br/>

Vágólapra másolva!
Rendkívüli állapotot hirdetett ki szombaton a bolíviai kormány, hogy véget vessen a közel egy hete tartó országos útblokádnak és az ország harmadik legnagyobb városában napok óta tartó zavargásoknak.
Vágólapra másolva!

A tiltakozó megmozdulások oka a víz árának 20 százalékos emelése volt. A legalább 90 napig tartó rendkívüli állapot idején korlátozzák az állampolgári jogokat, a helyváltoztatást és a politikai tevékenységet.

A rendőrség máris letartóztatta a oktatási dolgozók szakszervezetének, és azoknak a mozgalmaknak a vezetőit, akiket azzal vádolnak, hogy ők szervezik Bolívia harmadik legnagyobb városában, az 500 ezres lélekszámú Cochabambában az útelzárásokat és egyéb tiltakozó akciókat.

A rendkívüli állapotot azután hirdették ki, hogy pénteken Cochabambában a rendőrség könnyfakasztó gázzal és vízágyúkkal próbálta szétoszlatni a tömeget, amely körülvette a város kormányhivatalait. A tiltakozók azt követelték, hogy a kormány vonja vissza a vízár 20 százalékos emeléséről szóló döntését.

A kormány szerint azért kellett emelni a vízdíjat, hogy bővítsék Cochabamba vízhálózatát, egyben úgy véli, hogy a tiltakozókat a háttérből politikusok irányítják.

Az április másodikán kezdődött megmozdulásokat azonnal támogatásukról biztosították a parasztok, akik számos útakadályt állítottak fel, mivel a kormány korlátozta a vidéki kutak használatát.

(MTI)

Ajánló:

(Angol nyelven.)