Szlovákia polgárainak több mint 50 százaléka a NATO-tagság mellett szavazna <br/>

Vágólapra másolva!
Friss közvélemény-kutatási adatok szerint a szlovákok 51,2 százaléka támogatja azt, hogy az ország belépjen a NATO-ba.
Vágólapra másolva!

Egy 1999-es hasonló közvélemény-kutatáskor 41,9 százalékos volt a csatlakozási terv támogatottsága. A kedden ismertetett felmérés 1084 ember válaszát tartalmazza, s a 10,1 százaléknyi bizonytalan mellett 38,7 százalék utasítja el azt, hogy Szlovákia az észak-atlanti szövetség tagja legyen. Az 1998-as szlovákiai parlamenti választások és a NATO tavalyi koszovói légitámadásai óta most először került ötven százalék fölé a NATO-ba való belépést pártolók aránya.

Mikulás Dzurinda kormánya támogatta a katonai szövetség jugoszláviai légi hadműveleit, és megengedte, hogy a NATO-gépek az ország légterét használják.

(MTI)