A modern rendfenntartás új eszközzel bővül London belvárosában, ahol ezentúl görkorcsolyás rendőrök vigyáznak a parkokra és az ott pihenni vágyókra. Az új járőrök megjelenésétől a szervezők azt várják, hogy nagyobb biztonságban érzik majd magukat a parkba látogatók.

A Királyi Parkrendőrség által védett Kensington Parkban dolgozó négy járőr ezentúl görkorcsolyával felfegyverkezve áll munkába. Az lesz a feladatuk, hogy rendreutasítsák a park használóit, elkapják a parkban garázdálkodó rablókat, lecsapjanak a drogkereskedőkre, pedofilekre és más nem kívánatos személyekre. Emellett persze arra is vigyázniuk kell, hogy senki se sértse meg a parkban tartózkodókra vonatkozó előírásokat.

A rendőrökkel egy oktató ismertette meg az egysoros görkorcsolyázás rejtelmeit. A rend őreinek azonban nem azt kellett megtanulniuk, hogyan maradjanak állva, hanem azt, hogyan üldözzék biztonságosan a gyanúsítottakat, és miként essenek úgy, hogy ne sérüljenek meg.

A rendőrök speciális levehető görgőkkel ellátott lábbeliben vigyáznak majd a közbiztonságra, így ha a rendetlenkedők kavicsos útra vagy meredek dombra menekülnek, akkor a járőrök gond nélkül követhetik őket.

A sportos munkaeszközhöz természetesen sportos öltözék dukál, ezért a többi járőrtől eltérő öltözékben: fehér pólóban, sötétkék pulóverben és fekete térdvédővel ellátott nadrágban láthatják majd hamarosan a járókelők az új rendfenntartókat.

Franciaországban, Hollandiában és az Amerikai Egyesült Államokban már sikeresen járőröznek a göris rendőrök.

Az új közlekedési eszközzel ellátott járőröktől azt remélik, hogy akkor is a bajbajutottak segítségére lehetnek, ha zsúfoltak a parkok, és biciklis, illetve autós társaik nem tudnának gyorsan a helyszínre érni.

Ajánló:

Ismerkedjen a brit királyi család parkjaival! (angolul)