Nemi erőszakkal vádolják az izraeli miniszterelnök-helyettest<br/>

Vágólapra másolva!
Az izraeli rendőrség indítványozza, hogy Jichak Mordehai izraeli miniszterelnök-helyettes ellen nemi erőszak miatt emeljenek vádat. A korábbi védelmi miniszter ugyanis állítólag három hölggyel erőszakoskodott. Izraelben az utóbbi hónapokban számos vezető politikus ellen kezdett vizsgálatot a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A rendőrség szerint elég bizonyítékuk van ahhoz, hogy vádat emeltethessenek a jelenlegi miniszterelnök-helyettes, Jichak Mordehai ellen. A politikust azzal vádolják, hogy három hölgyet erőszakolt meg.

A rendőrség bejelentése szerint az 55 éves politikus ellen az elmúlt hónapban indítottak vizsgálatot. Véleményük szerint mindez azonban nem jelenti azt, hogy a Centrum Párt vezetőjét automatikusan bíróság elé állítanák. A döntés azonban már a legfőbb ügyész kezében van.

Jichak Mordehai, aki tavaly miniszterelnöknek jelöltette magát, jelenleg a miniszterelnök-helyettesi poszt mellett a közlekedési tárca vezetője is. A politikus visszautasítja az említett vádakat.

Az izraeli rádió azonosította az egyik állítólagos áldozatot, a közlekedési minisztérium egyik 23 éves munkatársának személyben. A megerőszakolások egyike állítólag 1996-ban a politikus – akkori védelmi miniszter - otthonában történt. A másik eset 1992-ben ugyancsak Mordehai otthonában történt. A politikus akkoriban az izraeli hadsereg tábornoka volt.

Mordehai az ellen indult vizsgálat idejére szabadságot vett ki. A miniszter televíziós sajtótájékoztatóján kijelentette: maradéktalanul együtt kíván működni a rendőrséggel, és reméli, hogy a nyomozás mihamarabb befejeződik. ''Azt akarom elmondani az izraeli polgároknak, hogy semmi sem igaz az állításokból" – közölte Mordehai.

Az iraki születésű, kurd nemzetiségű Jichak Mordehai azután alapította meg a Centrum Pártot, hogy 1998 januárjában Benjamin Netanjahu miniszterelnök elbocsátotta védelmi miniszteri posztjáról.

Izraelben az utóbbi hónapokban számos vezető politikus ellen indult rendőrségi vizsgálat. A jelenlegi miniszterelnök, Ehud Barak kampányában részt vevő két adománygyűjtő ellen vizsgálódtak korábban a rendőrök. Az egykori miniszterelnököt, Benjamin Netanjahut és feleségét pedig csalással és megvesztegetéssel vádolják. A vádak egyike sem igazolódott még be.

Az izraeli elnököt, Ezer Weizmant sem kerülte el a rendőrség. Az államfőt ugyancsak hivatali visszaéléssel és csalással vádolták korábban, azonban a hónap elején ejtették ellene a vádat. A rendőrség jelentése szerint nem is foglalkoznak a továbbiakban az üggyel.


Ajánló:

Az izraeli parlament honlapja.