Koszovóban továbbra sem élnek nyugalomban a szerbek és az albánok<br/>

Vágólapra másolva!
A Koszovó közelében fekvő, nagyrészt albánok lakta dél-szerbiai területeken ismét nő a feszültség. Egyes belgrádi hírek szerint az amerikai KFOR-katonák több száz albán bűnözőt szállítottak támaszpontjaikra, ahol a szerbek elleni összecsapásra készítik fel őket.
Vágólapra másolva!

Riza Halimi, Presevo polgármestere, a Beta belgrádi hírügynökségnek nyilatkozva nem tudott arról a támadásról, amely szerb források szerint a hétvégén ért egy szerb rendőrjárőrt a tartomány és Közép-Szerbia közigazgatási határa mentén lévő ütközőövezetben. Azonban úgy vélte: némi szünet után ismét növekszik a feszültség a dél-szerbiai területeken.

A Demokratikus Cselekvés pártjának elnöke megerősítette azt a hírt, hogy az ütközőövezetben lévő Dobrosin faluban (albán) fegyveresek tartózkodnak. A települést egyes nyugati források az év elején létrejött, magát "Presevo, Bujanovac és Medvedja Felszabadítási Hadseregének" (OVPBM) nevező fegyveres szervezet központjának tartják.

Klaus Reinhardt, a koszovói nemzetközi békefenntartó erő (KFOR) távozó német parancsnoka hétfőn úgy vélte, hogy a határ mentén növekvő feszültség nagyon ingataggá teszi a tartományban uralkodó helyzetet. A Tanjug jugoszláv hírügynökség ugyanakkor azzal vádolta a KFOR amerikai kontingensét, hogy dél-szerbiai felforgató akciókra albánokat képez ki.

A Politika című belgrádi kormánypárti lapban kedden közölt kommentárjában a hírügynökség azt állította, hogy az amerikai kontingens a közelmúltban a KFOR-parancsnokság tudta nélkül 250 albán bűnözőt szállított Nyugat-Európából az Urosevac melletti amerikai támaszpontra, ahol dél-szerbiai akciókra és a koszovói Gnjilane körzetében élő szerbekkel szembeni támadásokra készítik fel őket.

A Tanjug összesen 600 ilyen, kiképzésen részt vevő albánról vélt tudni. Állítása szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által toborzott csoporton belül olyan különleges egységeket is létrehoznak, amelyek feladata a KFOR más alakulataival szembeni támadások végrehajtása lenne, amelyekért a belgrádi vezetésre és a szerb lakosságra hárítanák a felelősséget.

(MTI)

Korábban:

(2000.04.18.)