Vágólapra másolva!
Bosznia-Hercegovinában jelentősen megerősödtek az ellenzéki pártok az április 8-án tartott helyhatósági választásokon, de nem érvényesült a "horvát választási effektus", azaz nem lesz hatalomváltás, mert továbbra is a nacionalista pártok a legerősebbek helyhatósági szinten.
Vágólapra másolva!

A választásokat szervező EBESZ csütörtökön Szarajevóban tette közzé a voksolás hivatalos végeredményét. Ezek szerint Bosznia-Hercegovina egészét tekintve a Radovan Karadzsics alapította Szerb Demokrata Párt végzett az élen: 145 járás közül 49-ben győzött. A tudjmani politikához hű boszniai Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) 25, az Alija Izetbegovics vezette Demokratikus Akciópárt pedig 23 járásban lett az első.

Dieter Woltmann, az EBESZ-képviselet ügyvezetője, a választási bizottság elnöke szerint a választás előrelépést jelent Bosznia-Hercegovina politikai életének demokratizálása felé. Elmondta, hogy egyetlen járásban kell csak kiegészítően is megerősíteni a szavazási eredményeket választási szabálytalanságok miatt. Tájékoztatást adott arról, hogy országosan 66 százalékos volt a választási részvételi arány.

A boszniai Szerb Köztársaságban a választásra jogosultak 71, a Bosnyák-Horvát Föderációban pedig 65 százaléka élt szavazati jogával, míg a külföldön élők közül csak 2,5 százaléknyian szavaztak.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. április 8.)