Peking magánügyének tartja a Falunkung szekta elleni fellépését<br/>

Vágólapra másolva!
Peking elutasít minden, a kínai vezetők címére érkező nemzetközi bírálatot a buddhista ihletésű Falunkung szektával szembeni fellépése miatt.
Vágólapra másolva!

A kínai kormányzat határozottan ellenzi, hogy bármely ország vagy nemzetközi szervezet rossz ízű megjegyzéseket tegyen az üggyel kapcsolatban, és beavatkozzon Kína belügyeibe - jelentette ki a kínai külügyminisztérium szóvivője. A szóvivőt arról a washingtoni felhívásról kérdezték, amelyet azt követően intéztek Pekinghez, hogy a Falunkung mintegy száz tagját letartóztatták.

Az Egyesült Államok közölte, hogy mélységesen aggasztja a vallási mozgalom békésen tiltakozó tagjainak pekingi letartóztatása. James Rubin amerikai külügyi szóvivő útján egyben felszólították a kínai hatóságokat, hogy engedjék szabadon a vallási meggyőződésük békés hangoztatása miatt letartóztatottakat, valamint garantálják a szólás-, és gyülekezési szabadságot, a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot.

A kínai szóvivő ezzel szemben leszögezte: Kína jogállam, a kínai törvények garantálják a szabad véleménynyilvánítást, a gyülekezési-, és szólásszabadságot, de az azzal való visszaélést soha nem engedik meg.

Szerinte a Falunkung valójában egy olyan szekta, amely végzetes hatású mind az egyes emberekre, mind a társadalomra nézve, s ha annak működését eltűrnék, akkor az sértené a többi kínai állampolgár alapvető emberi jogait. A hatóságok a múlt év júliusában tiltották be a szektát, miután a Falunkung Pekingben hatalmas tüntetéssel hívta ki maga ellen a rendszert.

A kínai hatóságok többek között azzal vádolják a szektát: 1500 ember halálát okozták azzal, hogy tagjaikat arra ösztönzik, utasítsák el az orvosi kezeléseket. Maga a szekta 80 millióra teszi követői számát, a hatóságok ezzel szemben 2 millió Falunkung-hívőről beszélnek.

A múlt év nyara óta a kínai hatóságok nagy szabású elnyomó kampányba kezdtek, amelynek során legalább 35 ezer szektatagot előállítottak, közülük ötezret pedig bírósági eljárás nélkül egyenesen munkatáborba küldtek.

(MTI)

Ajánló:

A mester fényképe, tanításai videón és on-line könyvben (angolul)

Korábban:

(2000. április 24.)