Törökországban nem sikerült az első fordulóban államfőt választani <br/>

Vágólapra másolva!
Nem kapta meg a megválasztásához szükséges többséget a török parlamentben a kormány jelöltje az államfői posztra, hiába támogatta őt több ellenzéki párt is: Ahmet Necdet Sezer alkotmánybíró az első választási fordulóban legyőzte ugyan riválisait, de nem kapott elegendő szavazatot. A második fordulót május elsején tartják.
Vágólapra másolva!

Ahmet Necdet Sezer jelöltségét 281-en támogatták. Nyolcvanhat szavazat hiányzott ahhoz, hogy már az első körben ő legyen a török államfő. Az utána következő három legjobb eredmény elért jelölt 56-61 szavazatot kapott az 550 képviselőből álló törvényhozásban.

Bülent Ecevit kormányfő kijelentette, hogy nagyon derűlátó, annak ellenére, hogy jelöltjüket nem választották meg az első körben. A Reuters szerint, ha május elsején nem születik eredmény, akkor harmadik, sőt negyedik fordulóra kerülhet sor.

Az elnökválasztásnak május 16-ig meg kell történni, amikor a hivatalban lévő államfőnek, Süleyman Demirelnek lejár a mandátuma.

(MTI)