Riadókészültségbe helyezték az izraeli hadsereget<br/>

Vágólapra másolva!
Riadókészültségbe helyezték a Ciszjordániában és a Gáza-övezetben állomásozó izraeli erőket pénteken. Izrael ugyanis attól tart, hogy a palesztinok által kilátásba helyezett "harag napjai" alkalmából - amellyel a két terület arab lakosai az izraeli börtönökben lévő palesztin foglyok sorsa miatt tiltakoznak - újabb erőszakcselekmények történnek.
Vágólapra másolva!

Péntek délelőtt kisebb összecsapások voltak Hebron és Betlehem környékén az izraeliek és palesztinok között. Az izraeli hatóságok azonban attól tartanak, hogy péntek este komolyabb rendzavarásokra is sor kerülhet.

Pénteken Colette Avital, az izraeli Munkapárt - Ehud Barak kormányfő pártja - egyik vezetője a feszültségek enyhítése érdekében felvetette: az izraeliek és a palesztinok gyakoroljanak közös fennhatóságot Jeruzsálem keleti része felett. Ez az első alkalom, hogy magas rangú munkapárti politikus nyíltan felvetette Jeruzsálem megosztásának lehetőségét.

(MTI)