Újabb túszokat engedtek el a Fidzsi-szigeteken<br/>

Vágólapra másolva!
A Fidzsi-szigeteken helyi idő szerint vasárnap a korábbi húsz után újabb tíz túszukat engedték szabadon a parlamentet péntek óta megszálló fegyveresek. Az elengedett túszok között indiai és fidzsi nemzetiségű kormánytagok is vannak.
Vágólapra másolva!

A legutóbb szabadult túszok között kormánytagok is vannak. Egyikük, John Ali kijelentette, hogy elrablói egy nyilatkozatot írattak alá velük, amelyben támogatásukról kellett biztosítaniuk a fegyveresek vezérét, George Speight üzletembert.

Mahendra Chaudhry miniszterelnök kabinetjének hat fidzsi nemzetiségű tagja nyerte vissza szabadságát. Négy indiai kormánytagot is elengedtek, akik arról nyilatkoztak, hogy lemondanak tisztségükről. (Maga a kormányfő is indiai.)

A helyi rádió azt közölte, hogy az újabb túszok szabadulása előtt lövöldözést lehetett hallani a parlament épületében, de George Speight később közölte, hogy véletlenül dördült el egyik emberének a fegyvere.

(MTI)

Korábban:

(2000. május 20.)