A brit dohánygyárak újra tiltakoznak a cigarettareklámok betiltása ellen<br/>

Vágólapra másolva!
Nagy-Britanniában hétfőn a dohány-óriások - az Imperial, a Gallaher, a Rothmans és a Brit-Amerikai Dohány - a Lordok Házához fordult azzal a kéréssel: semmisítsék meg a Fellebviteli Bíróság döntését, amelyet korábban a kormány javára hozott a cigarettareklámokkal kapcsolatban. A brit kormány ugyanis azt tervezi, hogy minden cigarettareklámot betilt.
Vágólapra másolva!

A dohánygyárak annyi eredményt korábban már elértek, hogy az Európai Unió által megszabott határidőt 2006-ig kitolták. Ezek után azzal érvelnek a cégek, hogy Nagy-Britannia nem hozhat külön törvényt az országon belüli cigarettareklámok betiltásáról, főleg, hogy a brit törvényben jóval korábbi dátum szerepelne. A brit kormány ugyanis 2000-ben akarta betiltani a cigarettareklámokat, hiszen ennek a dátumnak a kijelölése kulcsfontosságú volt a munkáspárt választási kampányában.

A brit miniszterek szerint a cigarettareklámok nem csupán dohányzásra buzdítják az embereket, de a dohányzókat sem engedi szerintük, hogy abbahagyják káros szenvedélyüket - írta a BBC.

Nagy-Britannia az Európai Cigarettareklámokról Szóló Egyezmény keretében akarja a korlátozásokat bevezetni, amit ha elfogadnának, a többi tagállamra nézve is kötelező lenne.
E törvény szerint Hirdetőtáblákon, plakátokon 2001 júliusától, újságokban és magazinokban pedig 2002 júliusától nem lehet cigarettareklámot elhelyezni. 2003-tól pedig dohánygyár nem szponzorálhat sporteseményt. Ez alól egyedül a Forma 1 kivétel, itt 2006 októberéig engedélyezettek a cigarettareklámok.

A gyárak szerint amíg az Európai Unión belül nem fogadták el a törvényt, addig Nagy-Britannia sem vezethet be szankciókat az országon belül - írta a BBC.

A Lordok Házának képviselői négy napon át hallgatják meg a dohánygyárak képviselőit, döntést várhatóan egy hónap múlva hoznak.

Ajánló:

(angolul)

Korábban:

(2000. március 28.)