Eckstein-Kovács Péter programja<br/>

Vágólapra másolva!
Eckstein-Kovács Péter, az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje elsősorban rendezettebb, kiszámíthatóbb életmódot ígér a lakosoknak választási programjában. Azt azonban az interneten is olvasható programban nem közölte: terveit milyen forrásból kívánná megvalósítani.
Vágólapra másolva!

Az RMDSZ jelöltje megválasztása esetén a gazdasági fejlődés érdekében a törvény által kiszabható lehető legmagasabb helyi adókat vetné ki. "Az ingatlan és telekadó kétharmadát a lakóházak felújítására fogom fordítani. A gépjárműadót teljes egészében útfelújításokra kívánom költeni. A munkahelyteremtő vállalkozások adókedvezményt kapnak, a beruházás volumenétől függően akár öt éves időtartamra is" - írta választási progjamjában.
Eckstein-Kovács a gépjárműadó mellett egyéb forrásokat is az úthálózat karbantartására fordítana.

A program másik kiemelt pontja a lakásépítés támogatása. Az RMDSZ jelöltje kedvezményes hitelekkel támogatott lakásprogram megvalósítását tűzte ki célul. "Azt a pénzt, amit ma a középületek tatarozására, az utcák és közterek díszítésére fordít a város, teljes egészében a fiatalok lakásprogramjának fogom szentelni. Ki fogom dolgozni a lakótelepi házak felújításának programját is" - áll programjában.

Eckstein-Kovács ígéretet tett az iskolai reggeli bevezetésére és az iskolai rendelők kiemelt kezelésére. Több és korszerűbb játszóteret ígér. Korszerűsítené a tömegközlekedést, a szemétszállítást.
Átláthatóbb és ellenőrizhetőbb városvezetést ígér programjában. "Teljesen átláthatóvá teszem a polgármesteri hivatal működését. Minden döntésről tájékoztatni fogom a nyilvánosságot. Beszámolok a költségvetés minden egyes lejének elköltéséről, hadd tudják a polgárok, mire költik a pénzüket. Mindent elkövetek azért, hogy a korrupció legcsekélyebb gyanúja se érje a várost, a polgármesteri hivatalt. Fejleszteni fogom az ügyfélszolgálatot, hogy senki ne érezze magát elveszettnek, ha valamilyen ügyet kell intéznie a városházán" - áll Eckstein-Kovács programjában.

Az RMDSZ jelöltjének a második hely megszerzésére van esélye, így várhatóan a második fordulóban ő indulhatna a jelenlegi kolozsvári polgármester, Gheorghe Funar ellen. Azonban a Magyar Nemzet úgy tudja: Eckstein-Kovács visszalép a harmadik helyet elérő román polgármesterjelölt javára, hogy ezzel is elősegítse Funar leváltását. A párt szerint ugyanis egy román jelöltnek több esélye van a magyarral szemben Kolozsváron.

Ajánló:

Az RMDSZ oldalán