Fiataloknak szóló magazinokban ezentúl nem hirdet a Philip Morris<br/>

Vágólapra másolva!
Bírálói nyomására ezentúl a Philip Morris nem hirdet olyan sajtótermékekben, amelyeket nagy számban olvasnak fiatalok. A legnagyobb amerikai dohánygyár mintegy 40 olyan magazinban állítja le hirdetéseit, amelyeknek olvasótáborában legalább 15 százalékot képviselnek 18 évesnél fiatalabbak vagy amelyeknek több mint kétmillió 18 év alatti olvasójuk van.
Vágólapra másolva!

A New York-i székhelyű cég azt is javasolta, hogy dolgozzanak ki objektív módszertant a dohánytermékek hirdetésére.
A múlt hónapban két tanulmány is bírálta a cigarettagyártókat - köztük a Philip Morrist -, mert szerintük a 18 év alatti korosztályt célozzák meg hirdetéseikkel és reklámtevékenységükkel, annak ellenére, hogy egy peren kívüli kártérítési megállapodás értelmében ettől tartózkodniuk kellene.
Az amerikai dohánygyárak 25 év alatt 206 milliárd dollár megfizetését vállalták egészségügyi célokra.

Massachusetts állam közegészségügyi minisztériumának májusban megjelent összesítése szerint az amerikai dohánygyárak tavaly az első kilenc hónapban 119,9 millió dollárt költöttek reklámra fiatalok által nagy számban olvasott sajtótermékekben, majdnem 30 millió dollárral többet, mint egy évvel korábban.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. április 7.)