Az Amnesty International szerint háborús bűnöket követett el a NATO Jugoszláviában<br/>

Vágólapra másolva!
Az Amnesty International nevű nemzetközi emberjogi szervezet háborús bűnökkel vádolja a NATO-t. A NATO főtitkára visszautasította a vádakat, és a nemzetközi bíróság sem indít nyomozást az ügyben.
Vágólapra másolva!

Bűntetteket követett el a NATO tavaly, Jugoszlávia bombázásakor, állítja az Amnesty International - jelentette a BBC. Az Amnesty International úgy véli, a NATO csapatok megsértve a háborús szabályokat, civileket gyilkoltak meg.

George Robertson, a NATO főtitkára visszautasította és megalapozatlannak tartja a vádat.

A nemzetközi, háborús bűnökkel foglalkozó bíróság is visszautasította, hogy nyomozást rendeljen el az ügyben.

Az Amnesty International felszólította a NATO-t, hogy vizsgálja felül, megfelelően választotta-e ki célpontjait, és biztosította-e a nemzetközi jog megtartását.

Robertson szerint "A NATO lelkiismeretesen ragaszkodott a nemzetközi joghoz, így a háborús joghoz is. Az egész konfliktus alatt a NATO mindent megtett azért, hogy a lehető legkevesebb civil áldozata legyen a harcoknak." Mindazonáltal elismerte, hogy "néhány esetben történtek hibák, amelyek civilek halálához vagy sebesüléséhez vezettek". Hozzátette azonban, hogy ezeket az eseteket annak arányában kell mérni, hogy mekkora katasztrófát akadályozott meg a NATO fellépésével.

A bombázások tavaly áprilistól június 7-ig tartottak, és visszavonulásra kényszerítették a szerb csapatokat Koszovóból, megteremtve a lehetőségét, hogy nemzetközi békefenntartó csapatok érkezzenek Szerbia déli tartományába.

Múlt héten Carla Del Ponte, a nemzetközi jog ügyésze elutasította a jugoszlávok keresetét, miszerint a NATO bűncselekményeket követett el. Az ügyész az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt azt mondta, nincs alapja nyomozás indításának az ügyben.

Az Amnesty International több esetet is felsorol, amikor a tavalyi bombázások alatt a NATO nem vette figyelembe a nemzetközi jog szabályait a célpontok kiválasztásakor. A szervezet szerint például ez történt 1999. április 23-án, amikor a NATO a szerb állami televízió épületét bombázta, és 16 ember halt meg. A szervezet jelentése szerint "ez előre kitervelt támadás volt egy polgári létesítmény ellen, vagyis háborús bűntett történt". A nemzetközi jog tiltja polgári célpontok közvetlen támadását. Ráadásul a jelentés szerint a NATO nem tett meg minden óvintézkedést a polgári áldozatok elkerülése érdekében.

Szerb forrásokra hivatkozva az Amnesty International azt állítja, a bombázásoknak 400-600 civil áldozata lehetett, de ezt jelentősen csökkenteni lehetett volna, ha a NATO szigorúan tartja magát a nemzetközi háborús jog kitételeihez. "Nem történt megfelelő vizsgálat ez ügyben sem a NATO-ban, sem annak tagállamaiban" ? áll a jelentésben. Az Amnesty International felszólította a 19 NATO-tagállamot, hogy "szolgáltassanak igazságot azok a nemzetek, melyek gyanúba keveredtek a nemzetközi jog súlyos és erőszakos megsértésében".

Belgrádban hivatalosan üdvözölték a jelentést, de hozzátették, mindez kevés, hogy jóvá lehessen tenni a Jugoszlávia ellen elkövetett nemzetközi bűnöket.

Ajánló: