Vágólapra másolva!
A Newsweek magazin szerint a korábbi orosz elnök, Borisz Jelcin két lányát hamarosan bíróság elé állítják. Azzal gyanúsítják őket, hogy a Kreml felújításakor részt vettek egy megvesztegetési ügyben. Tatjana és Jelena Jelcin ugyanis állítólag több százezer dollárt költött a Kreml renoválását megnyerő építkezési vállalkozás kontójára.
Vágólapra másolva!

Az amerikai újság jelentése szerint a Mabetex-ügy néven napvilágot látott botrány kibogozásával megbízott svájci nyomozók eddig 14 személyt találtak gyanúsnak.

A Mabetex egy luganói székhelyű építkezési vállalkozás, amely állítólag számos orosz hivatalnoknak adott jutalékot, hogy a cég újíthassa fel a Kremlt és a hozzá kapcsolódó épületeket Moszkvában.

A lap szerint Jelcin két lánya, Tatjana – aki apja legközelebbi politikai tanácsadójának számít – és Jelena olyan bankkártyához jutott a Kreml renoválására kiírt pályázat elbírálása közben, amelyet a Mabetex egyenlített ki.

Az újságnak nyilatkozott egyik forrás szerint a számlát a korábbi elnök – az eset történtekor még aktív elnök – lányainak beleegyezése nélkül nyitotta meg a Mabetex, azonban ők rendszeresen használták és a számlák szerint több százezer dollárt költöttek el ennek segítségével. Borisz Jelcin 1999.december 31-i lemondásáig teljes védettséget élvezett.

A svájci hatóságok két hete pénzmosás miatt vádat emeltek a Mabetex vezetője, Behgjet Pacolli ellen. Ugyancsak bűnös úton szerzett pénzek tisztára mosásával vádolják Jelcin második legfőbb tanácsadóját, a Kreml renoválását is irányító, és a kormány ingatlanjaiért felelős Pavel Borogyint.

Az érintettek ugyanakkor tagadják bűnösségüket, Borogyin pedig nem akarja feladni magát, pedig januárban nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. Oroszországnak nincs kiadatási szerződése Svájccal, így az egykori tanácsadó vígan élhet.

Az elmúlt héten az orosz kormány részéről kijelentették: semmilyen korrupcióra utaló bizonyítékot nem találtak az előző kormányzat munkájában.

Ajánló:

A cég honlapja. (angolul)

Korábban:

(2000.05.30.)