Vágólapra másolva!
Vasárnap reggel 6 órakor megkezdődött Romániában a helyhatósági választások második fordulója, amelyben 2251 polgármesteri cím sorsa dől el.
Vágólapra másolva!

A két héttel ezelőtt tartott első fordulóban a megyei és a helyi tanácsosok mellett csak 706 polgármestert választottak meg. A legtöbb helyen egyik jelölt sem szerezte meg a megválasztáshoz szükséges 50 százalék plusz egy szavazatot, több városban, településen az alacsony részvételi arány miatt kell második fordulót tartani.

A második fordulóban a szavazóhelyiségek 21 óráig lesznek nyitva, de a helyi választási bizottságok vezetői szükség esetén éjfélig meghosszabbíthatják a szavazatok leadásának idejét. Az első fordulóban az országos választási bizottság mindenütt ezt javasolta, ami teljes fejetlenséget, számos szabálytalanságot okozott.

Az első forduló végeredményét csak négy nappal a szavazóurnák lezárása után tudta nyilvánosságra hozni az országos választási bizottság. Most a végeredményt legkésőbb keddre ígérik.

(MTI)

Korábban:

(2000. június 17.)