Vége az olaszok szexuális aktivitásáról szóló legendának<br/>

Vágólapra másolva!
Egy, az emberi szexuális szokásokról szóló atlasz fellebbenti a fátylat a britek mitikusnak tartott szexualitásáról, és lerombolja néhány nemzet ezen területen fennálló hírnevét. Ebből kiderül, hogy az olaszok szexuálisan nem is olyan aktívak, mint ahogy azt mesélik róluk.
Vágólapra másolva!

A legújabb felmérések szerint egy átlagos brit élete során 2580 alkalommal szerelmeskedik, eközben partnereit nem váltogatja gyakran, mert átlagban összesen 5 olyan személy akad minden szigetlakó életében, akivel hajlandó valamennyi időre megosztani az ágyát. A szigetlakók 42 százaléka lesz ugyanakkor élete során szexuálisan hűtlen partnerével szemben. A britek mellett szól, hogy nem csak jók a szexben, de korán kezdik és sokáig is űzik a szerelem művészetét.

Azonban a britek nem versenyezhetnek ezzel a teljesítményükkel tengerentúli rokonaikkal, ahol a szexuális életet korábban kezdik az emberek, és szerelmes pillanataik gyakoribbak és hosszabb ideig tartanak.

A szexuális aktivitásukról híres olaszokról azonban az derült ki, hogy Európában ők élnek a legkevésbé élénk nemi életet, évente kevesebb mint 100 alkalommal hódolnak az érzéki testiségnek. Emellett ugyancsak az olaszok hírnevét csorbítja az a megállapítás is, hogy Európa-szerte átlagosan az ő aktusaik a legrövidebbek, mindössze 14 percesek.

A felmérés igencsak dicséri a brazilokat, akiknél egy átlagos szerelmeskedés fél órán keresztül tart. A szexben a leggyorsabbak a thaiföldiek, akik mindössze 10 percig fokozzák a gyönyört partnerükkel.

Az atlasz szerint naponta 120 millió szexuális aktus történik, ezek közül azonban csak 910 ezer végződik fogantatással.

Ajánló:

A Medián felmérése 1998-ból.