Bíróság elé áll a doveri halálkamion sofőrje<br/>

Vágólapra másolva!
Vasárnap 58 halottat és két túlélőt találtak Dovernél egy belga kamion rakterében. Pénteken bíróság elé állítják a kamion belga nemzetiségű vezetőjét. A kamionban talált kínai csoportról kiderült, hogy nem azonos a korábban Belgiumból kiutasított illegális bevándorlókkal.
Vágólapra másolva!

A doveri halálkamion vezetője emberölés és illegális bevándorlás segítésének vádjával pénteken áll a brit bíróság elé - írja a BBC. A kamion vasárnap, kevéssel éjfél előtt érkezett a doveri kikötőbe, ahol rutinellenőrzés során 58 halottat és a két túlélőt fedeztek fel a hatóságok.

A vizsgálatok péntekre beigazolták, hogy légzési nehézségek okozták az illegális kínai bevándorlók halálát. Az 54 férfi és 4 nő, akiket holtan találtak a kamionban, feltehetően szénmonoxid-mérgezésben haltak meg. A brit rendőrség még mindig nem tudta azonosítani az összes halottat.

A brit rendőrség pénteken közölte: a kamionban talált kínaiak nem azonosak annak a csoportnak a tagjaival, amelyet a belga rendőrség utasított ki Belgiumból áprilisban. A holland rendőrség letartóztatott két személyt, többek között az a 24 éves fiatalembert, akiről feltételezik, hogy a kamion tulajdonosa.

Ajánló:

(angolul)