Kurdok tüntettek Düsseldorfban Öcalan szabadon bocsátásáért<br/>

Vágólapra másolva!
Nyugat-Európa országaiból mintegy húszezer kurd gyűlt össze szombaton Düsseldorfban, hogy kifejezzék támogatásukat bebörtönzött vezérük, Abdullah Öcalan iránt.
Vágólapra másolva!

A kurdok "Nem a halálbüntetésre - békét most - szabadság Abdullah Öcalannak" jelszó alatt békés tüntetést tartottak szombat délután a Rajna parti városban. A német rendőrség elővigyázatosságból több száz rendőrt vezényelt ki az utcákra, hogy megelőzzön bármiféle rendbontást.

A tüntető kurdok Hollandiából, Belgiumból, Svájcból és Franciaországból érkeztek Düsseldorfba. A város két pontján gyűltek össze, majd délután közös tüntetést tartottak, amelyen kurd énekesek és zenészek is felléptek.

Abdullah Öcalant, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) vezetőjét hazaárulás és szeparatizmus vádjával 1999-ben ítélték halálra Törökországban. Jelenleg Imrali szigeten tartják börtönben. A török hatóságok az európai emberi jogi bíróság kérésére felfüggesztették a halálos ítélet végrehajtását.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. június 4.)