Elkapták az ausztrál diákszálló felgyújtásával gyanúsított férfit<br/>

Vágólapra másolva!
Az ausztrál rendőrség meglőtte, majd elfogta azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő a felelős a Childers egyik diákszállójában keletkezett tüzért, melyben 15 személy vesztette életét. Az áldozatok közül négyet még nem azonosítottak.
Vágólapra másolva!

Robert Paul Longot Childers déli részében kapták el a rendőrök, miután meglőtték a karját. A nyomozók kedden reggel kezdtek kutatni a 37 éves férfi után, akit hivatalosan még nem tartanak gyanúsítottnak, azonban valószínű, hogy ő a felelős annak a 15 személynek a haláláért, akik a childersi Palace Backpacker Hostel elnevezésű szállóban keletkezett tűzben vesztették életüket.

A nyomozók a város egyik bárjában korábban egy búcsúlevelet találtak, és arról bebizonyosodott, hogy Long írta.

Robert Long élettársa eközben arról nyilatkozott az egyik ausztrál televízióban, hogy a férfi egyszer már megpróbálta felgyújtani őt és három gyermekét, amikor egy lakókocsiban éjszakáztak. Az asszony elmondta azt is: a férfi egy másik alkalommal ollóval támadt neki, és közben azt állította, hogy pszichiátriai problémái vannak.

1993-ban gyilkossági kísérletért, bántalmazásért és betörésért 4 év börtönre ítélték a férfit, mert elrabolta élettársa egyik kislányát, és megpróbálta megfojtani.

Long szülei a napokban a televízión keresztül könyörögtek fiuknak, hogy lépjen kapcsolatba a rendőrséggel.

A szállóban életüket vesztett 15 személy holttestét eközben Brisbane-be szállították, ahol hivatalosan azonosítják őket. A rendőrség a tragédia helyszínén további bűnjelek után nyomoz.

Az elhalálozott személyekről még csak részleges listát tudott közzétenni a rendőrség, e szerint azonosítottak már öt angol áldozatot, egy ausztrál ikerpárt, egy-egy ír és japán fiatalt és két holland személyt. Azonosításra vár még két ausztrál és egy-egy brit, illetve koreai áldozat.

Az Ausztráliában tartózkodó Anna hercegnő - II. Erzsébet királynő lánya - kedden bejelentette: szeretne találkozni a tragédia túlélőivel.

Korábban:

(2000.06.23.)