A cserkészmozgalom története<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

James West, az első amerikai cserkész vezető

A cserkészmozgalom lényegében azért szerveződött, hogy az ifjúság konzervatív szellemiségű nevelő szervezete legyen, színvonalas programokat, például táborozásokat kínálva. A cserkészek alapvető célkitűzése, hogy felkészítsék a fiatalokat állampolgári kötelességeik teljesítésére és mind testileg, mind lelkileg egészségre neveljék őket.

Az úttörőkhöz hasonlóan a cserkészeknek is vannak szabályaik. Az egyik pont még megfogalmazásában is hasonlít az úttörők 12 pontjára: " A cserkész ahol tud, segít." A cserkészeknek is fogadalmat kell tenniük., amiben megígérik, hogy teljesítik kötelességeiket, amikkel embertársaiknak, a hazának és Istennek tartoznak.

A cserkészszervezet az úttörőszövetséghez hasonló felépítésű. A különböző korú fiúknak külön szervezeteik vannak (mint a kisdobosok és az úttörők), külön egyenruhával és nyakkendővel, fogadalommal, programokkal. Többnyire külön szervezetük van a lányoknak is, bár például Kanadában a cserkészek felveszik a lányokat.

A cserkészmozgalom története

A cserkészmozgalmat egy angol főúr, Lord Robert Baden-Powell találta ki a 20. század elején. Baden-Powell Afrikában gondolt először arra, hogy szükség lenne egy fiúkat nevelő szervezetre, amikoris a búr háborúban csapatot szervezett az ostrom alatt lábatlankodó fiúkból. Hazatérve megírta és illusztrálta az első cserkész könyvet, amely 1908-ban jelent meg. A mozgalom gyorsan terjedt, 1910-ben már az Egyesült Államokban is megalakult az első cserkészszövetség. Ugyanebben az évben már Magyarországon is létrejött az első cserkészcsapat, majd 1912-ben megalakult a Magyar Cserkészszövetség, amit 1948-ban feloszlattak, több vezetőt bebörtönöztek. A szövetség a rendszerváltás idején, 1989-ben alakult újjá. Jelenleg mintegy húszezer tagja van.

A cserkészek az Egyesült Államokba meglehetősen mesébe illő módon kerültek. Történt ugyanis, hogy William Dickson Boyle, egy chicagói milliomos 1909-ben Londonba látogatott. Egy napon aztán úgy eltévedt a ködben, hogy órákig bolyongott. Már teljesen kétségbeesett, amikor egy tizenkét éves forma fiú lépett hozzá, lámpással kezében. A fiú elvezette Boyle-t a címre, amit keresett, ám amikor a milliomos némi aprópénzt akart a kezébe nyomni, a fiú azt mondta: "Mi, cserkészek nem fogadunk el pénzt a jótettekért." Az Ismeretlen Cserkészfiú elvitte Boyle-t a brit cserkészek központjába. A milliomos itt határozta el végleg, hogy amikor hazatér az Egyesült Államokba, megalakítja a cserkészek ottani szervezetét.