A következő 10 évre befagyasztják azt az összeget, amelyet II. Erzsébet brit uralkodónak utal ki az államkincstár. Tony Blair kormányfő kedden bejelentette: a két fél közötti megállapodás értelmében a királynő 2011-ig évente továbbra is 7,9 millió fontot kap személyes költségeinek fedezésére a közpénzekből.

A Queen születésnapi parádéja
Az összeget még 1991-ben állapította meg közösen az akkori konzervatív kormány és a Buckingham-palota az azóta túlzottnak bizonyult évi 7,5 százalékos inflációt véve alapul. A királyi ház ezért és takarékos gazdálkodásával csaknem 35 millió fontot takarított meg.

Mivel a brit törvények értelmében ez az összeg nem utalható vissza az államkincstárba, az udvar azt a többletkiadásainak a fedezésére fordíthatja. Sőt az uralkodó abba is beleegyezett, hogy a jövőben a kincstár helyett ő maga fizeti 300 fős udvartartásának nyugdíjjárulékát, évi több mint két millió fontot.

A létrejött egyezség előtt a számvevőszék tavasszal alapos vizsgálódást végzett királyi udvar gazdálkodása terén, és nagyon jó bizonyítványt állított ki II. Erzsébetnek. Az elmúlt években csak az utazási költségek lefaragásával majdnem 5 millió fontot takarított meg, a háztartási költségekből is közel egy millió fontot faragott le a korábbiakhoz képest.

Így II. Erzsébet évente továbbra is 7,9 millió font fizetést kap, édesanyja, Erzsébet anyakirályné 643 ezer fontot, Fülöp, edinburgh-i herceg 359 ezer fontot. A walesi herceg, trónörökös illetve a királynő gyermekei közpénzekből nem kaphatnak támogatást, a királynő saját állami juttatásából és magánvagyonából járul hozzá az állami feladatokkal összefüggő kiadásaikhoz.

(MTI)

Ajánló: