A francia államügyészséghez fordult a Chirac-ügyben eddig vizsgálatot folytató ügyész. A francia köztársasági elnök ellen már hónapok óta vizsgálat folyik. A francia igazságügyi szervek szerint ugyanis Jacques Chirac saját pártja embereit fizette közpénzekből, amikor Párizs polgármestere volt. Az államügyész döntésétől függ, hogy perbe fogható-e az államfő.

Újabb fordulatot vett Franciaországban az az illegális pártfinanszírozási ügy, amely Jacques Chirac francia államfő is belekeveredett. A Chirac-ügyben eddig vizsgálódó nanterre - i ügyész feletteséhez, a párizsi államügyészhez fordult, állásfoglalást kérve, lehet-e hivatalos eljárást indítani a köztársasági elnök ellen.

Az ügy, amelybe az államfő belekeveredett, már évek óta húzódik. Az igazságügyi szervek felfedezték, hogy a gaulleista párt (RPR) egyes alkalmazottait a nyolcvanas-kilencvenes években a párizsi polgármesteri hivatal fizette - amelynek élén Chirac, az RPR elnöke állt. Egy dokumentum szerint a rendszerről maga Chirac is tudott.

A versailles-i fellebbviteli bíróság idén januárban már ítéletet hozott az ügyben: az illetékes vizsgálóbíró folytathatja az adatgyűjtést a később francia köztársasági elnökké választott Chirac esetleges törvénysértéseiről, ám mindaddig, amíg államfőként tevékenykedik, nem lehet olyan lépéseket tenni, ami elvezetne perbe fogásához.

A döntést jogi szakértő ellentmondásosnak tartják, a jelek szerint osztja ezt a véleményt a nanterre-i ügyész is, mivel most a döntés felülvizsgálatára kérte az államügyészt.

Chirac helyzetét nehezíti, hogy a héten egy másik bűnügyben is olyan fordulat történt, ami szintén elvezethet a köztársasági elnök személyéig: hivatalos vizsgálatot indítottak a jelenlegi párizsi polgármesternek, azaz Chirac utódjának felesége ellen választási csalás miatt. Xaviere Tiberit azzal vádolják, hogy közreműködött egy olyan rendszer létrehozásában, amelynek révén az egyik kerületben olyanok is szavazhattak, akik nem ott laknak - s így 1997-ben férjét, a polgármestert nagyon kis többséggel ugyan, de sikerült képviselőnek újraválasztani. Szakértők szerint - mivel a csalások hosszú éveken keresztül folytak - csak idő kérdése, hogy a vizsgálat mikor terjed ki a férj és elődje, Chirac tevékenységére.

(MTI)

Ajánló:

angolul