A záporeső miatt leállították a csernobili erőművet<br/>

Vágólapra másolva!
Hétfőn reggel röviddel hét óra után a heves esőzés miatt váratlanul lekapcsolták az elektromos hálózatról a csernobili atomerőmű egyetlen működőképes reaktorát. A leállításra azért volt szükség, mert az esővíz elárasztotta azt a helyiséget, ahol az erőmű biztonsági berendezéseit ellátó dízelgenerátorok találhatók.
Vágólapra másolva!

Az esővíz elöntötte a helyiségeket, ahol a baleseteket, elsősorban a reaktor nem rendeltetésszerű lehűlését akadályozó biztonsági berendezéseket árammal ellátó dízelgenerátorok találhatók. A helyiségek elárasztása miatt lehetetlenné vált a dízelgenerátorok gyors bekapcsolása esetleges vészhelyzet esetén, így az erőmű személyzete a reaktor leállítása mellett döntött, amíg nem tesznek üzemképessé legalább két-három, vészhelyzet esetén használandó áramfejlesztőt.

A dízelgenerátorok elárasztása következtében nem változott a sugárzási szint az erőműben és a környékén.

Az ukrán rendkívüli helyezetek minisztériumának tájékoztatása szerint a július 4-5-i viharok következtében áram nélkül maradt települések közül hat megyében 709 településen sikerül helyreállítani az áramszolgáltatást. Hétfőn 55 település még mindig áram nélkül volt. A kárelhárítási munkálatokban majd háromezren vettek részt. Ternopil megye hat járásában, ahol a legsúlyosabb volt a pusztítás, az orkánszerű szél, az eső és jégeső 120 millió hrivnya (22 millió dollár) kárt okozott.

(MTI)