Kedvezőtlen fordulatot vett az orosz parlamenti viszály <br/>

Vágólapra másolva!
Oroszországban újabb kedvezőtlen fordulatot vett a parlament két háza között napok óta zajló viszály: a szenátorok az állami dumának küldött levelükben kijelentették, hogy jelenleg semmi szükség a felsőház átalakítására. A várakozásokkal ellentétben a levélben nem törvényt módosító javaslatok szerepelnek, hanem hat pontban össze vannak foglalva a kifogások a felsőház átalakítását célzó törvénytervezettel kapcsolatosan.
Vágólapra másolva!

Már a legelső, igen meglepő kifogás kimondja, hogy jelenleg egyáltalán nincs szükség a felsőház átalakítására, s csak a következő választások után kell ezzel foglalkozni. A felsőház úgy látja, hogy a szóban forgó törvénytervezetet az állami berendezkedést célzó más jogszabályokkal egyetemben kell áttekinteni. A szenátorok szerint a felsőház átalakításáról szóló jogszabály elfogadása beláthatatlan következményekkel járna az államhatalom intézményeire nézve, és az orosz föderalizmus meggyengüléséhez vezetne. Az alsóházban meglehetősen borúlátók az első visszhangok. Legtöbben azt hangoztatták: "sebészi beavatkozást" kell végrehajtani, azaz mégis szükség lesz arra, hogy az alsóház - felülbírálva a felsőházi vétót - elfogadtassa a törvénytervezetet.

A vitatott törvénytervezet gyökeresen megváltoztatná a föderációs tanács összetételét. Jelenleg a felsőház a kormányzókból és a regionális parlamentek vezetőiből áll. Az új jogszabály értelmében a kormányzók helyére az általuk javasolt, és a regionális törvényhozások által jóváhagyott képviselők kerülnének. Az alsóház elfogadta a törvényt, a felsőház elvetette.

A parlament két háza ezután konszenzusra jutott: egyetértettek abban, hogy egyeztető bizottságban megvitatják nézeteltéréseiket az orosz államfő által beterjeszte

(MTI)

Ajánló: