Októberben választanak először a háború után Koszovóban<br/>

Vágólapra másolva!
Bernard Kouchner ENSZ-különmegbízott hétfői döntése alapján októberben, arányos rendszerben tartják Koszovóban az első voksolást azóta, hogy a tavalyi jugoszláviai NATO-csapásokat követően a világszervezet átmeneti igazgatása alá vonták a többségében albánok lakta tartományt.
Vágólapra másolva!

A voksolás szervezésében részt vevő Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) koszovói missziójának közleménye szerint a választások pontos időpontjáról még nem született döntés, de Kofi Annan ENSZ-főtitkárral és Daan Everts EBESZ-misszióvezetővel való egyeztetés után Kouchner ezt is meghatározhatja.

A voksolást, mint ez Kouchner kiadott közleményéből kitűnik azért az arányos rendszer alapján tartják meg a, mert a jelenlegi koszovói közigazgatási körzetek mellett ez az egyetlen alkalmazható választási rendszer.

Kouchner hétfői rendeletében két évben határozta meg a megválasztandó helyhatósági tisztségviselők megbízatásának időtartamát, és azt is előírta, hogy a jelöltek harmadának nőnek kell lennie. Az októberi választásokra 22 párt és a hatpárti Szövetség Koszovó Jővőjéért jelöltette magát. Az induló pártok többsége a koszovói lakosság többségét kitevő albánokat képviseli.

A koszovói szerbek nem vesznek részt a voksoláson, s - a választások előkészületeihez tartozó - koszovói népszámlálást is bojkottálják. Hét végi közlés szerint az EBESZ múlt csütörtökig közel 879 ezer személyt írt össze a tartományban, de közöttük alig több mint száz szerb nemzetiségűt. A várhatóan szombaton záruló népszámláláson való részvétel előfeltétele a választásokon való részvételnek. Nemzetközi szervezetek 1,2 milliósra becsülik a választásokon való részvételre jogosult koszovói lakosság létszámát.

(MTI)

Ajánló: