Patkányok özönlötték el New Yorkot<br/>

Vágólapra másolva!
New York város minden negyedében elszaporodtak a rágcsálók az utóbbi időben. Összesen 70 millió nagytestű norvég patkány él a metropoliszban. A város vezetősége patkányírtó akcióba kezdett.
Vágólapra másolva!

A város egészségügyi hatóságai felszólították a metropolis 8 milliós lakosságát, hogy támogassa a patkányok elleni harcot. New York utcáin ugyanis egyre megszokottabbá válik, hogy patkányok rohangálnak a járdán. Nemcsak az olyan szegénynegyedekben, mint Bronx vagy Harlem, hanem még az elegánsnak számító Manhattan jelentős részében is túlzottan elszaporodtak a rágcsálók. Szakértők 70 millióra teszik a New York-i patkányok számát, ami azt jelenti, hogy egy lakosra 9 jut belőlük.

A város vezetősége elhatározta, hogy 69, egyenként 15 háztömbből álló körzetben módszeresen hozzálát a rágcsálók irtásához. Mérget helyeznek el, elszállítják a szemetet az utcákról és terekről, kitakarítják a pincéket és a raktárhelyiségeket. A számos betegséget terjesztő patkányok ugyanis az utcán hagyott szemétből táplálkoznak és a pincékben találnak menedéket.

A háztulajdonosok maguk kötelesek gondoskodni a higiéniáról, ellenkező esetben a feladatot cégekre bízzák és a számlát benyújtják a tulajdonosnak.

A bronxi állatkert szerint New Yorkban a legnagyobb fajták sorába tartozó norvég patkány szaporodott el, ami nem sokkal kisebb, mint egy macska.

(MTI)

Ajánló:

angolul