Vágólapra másolva!
A Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök szövetségesei által elfogadott alkotmánymódosítás után Montenegró két dokumentumban számol be a világszervezetnek helyzetéről a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságban (RFY), amelyet 1992 óta Szerbiával alkot. A montenegrói kormány az ENSZ Biztonsági Tanácsát Szerbiához fűződő feszült viszonyáról tájékoztatta.
Vágólapra másolva!

A Vijesti című podgoricai napilap, teljes egészében nyilvánosságra hozta a BT-hez intézett okmányokat. Az első dokumentum a montenegrói parlament július 9-i döntéséről szól, amely szerint a kisebbik tagköztársaság elvetette a jugoszláv alkotmány szövetségi szinten nemrégiben elfogadott módosításait.

A második dokumentumban, amely a szlovén ENSZ-misszió közreműködésével jutott el a világszervezethez, a podgoricai kormány arról ír, hogy bizonyos jugoszláv intézmények, nevezetesen a hadsereg és a rendőrség, nem habozik, hogy megkíséreljen belső konfliktusokat, sőt polgárháborút provokálni.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. július 14.)