Az USA a kereskedelmi korlátozások feloldásával próbálja Fidel Castro hatalmát gyengíteni

Az amerikai képviselőház csütörtökön feloldotta a Kubába irányuló amerikai élelmiszer- és gyógyszereladásokra vonatkozó 38 éve fennálló korlátozásokat. Megszüntetik a Kubába utazni szándékozó amerikaiakra vonatkozó akadályokat is. A döntéssel Fidel Castro kubai vezető hatalmát próbálják gyöngíteni. Az eddigi korlátozásoknak ugyanez volt a céljuk.

Az amerikai-kubai kereskedelmi kapcsolatok befagyasztására 1962-ben került sor, két évvel azután, hogy Fidel Castro átvette a hatalmat a szigetországban - írta a BBC.

A korlátok feloldása mellett érvelők elmondták: a kiszélesedő amerikai-kubai kereskedelmi kapcsolatok politikai változásokat is eredményezhetnek: meggyengíthetik a kommunista Fidel Castro kubai vezető hatalmát. Amerikai mezőgazdasági érdekcsoportok már évek óta küzdöttek azért, hogy oldják fel a Kuba-ellenes kereskedelmi tiltásokat.

A képviselőházban 232 igen, 186 nem szavazattal fogadták el az utazási korlátozások feloldásáról szóló javaslatot, majd 301-116 arányban döntöttek az élelmiszer- és gyógyszer-kereskedelmi tiltás megszüntetéséről is. A törvény még nem emelkedett jogerőre: az amerikai törvényhozás felsőházának, a szenátusnak is jóvá kell hagynia a képviselőházi döntést.

Az amerikai állampolgárok Kubába utazását már eddig is lehetővé tették bizonyos esetekben. Csak tavaly 82 ezer amerikai repülhetett a szigetországba. Igaz, elsősorban művészek, sportolók, diákok kaptak beutazási engedélyt. 1992-óta gyógyszereket is lehet eladni Kubának – mennyiségi megkötések mellett.

Ajánló:

angolul