Barak szerint nincs megosztottság tárgyalóküldöttségén belül<br/>

Vágólapra másolva!
Ehud Barak izraeli miniszterelnök szombaton először törte meg a 12 napja folyó Camp David-i izraeli-palesztin béketárgyalások körüli hírzárlatot. Jeruzsálemi lapjelentéseket tagadva közölte, hogy tárgyalóküldöttségén belül nincsenek nézetkülönbségek. A nyugati hírügynökségek mégis úgy tálalták a Barak irodája által kibocsátott közleményt, hogy az az izraeli tárgyalóküldöttség megosztottságáról tanúskodik.
Vágólapra másolva!

Izraeli lapok olyan, Barak közvetlen környezetéből származó híreket közöltek, hogy a delegáció két miniszter tagja - Slomo Ben Ami közbiztonsági miniszter és Amnon Lipkin-Sahak idegenforgalmi miniszter - nyomást gyakorolt Barakra: engedjen keménységéből a kulcskérdésben, Jeruzsálem státusát illetően. Maguk a miniszterek is tagadták, hogy Barakot engedmények tételére sarkallták volna, Barak pedig a közleményben kijelentette: támogatja minisztereit, visszautasítja az őket ért bírálatot, és személyes felelősséget vállal az egyeztetések sikeréért vagy kudarcáért egyaránt.

Barak 33 éves tabut tört meg azzal, hogy tárgyalni kezdett Jeruzsálemről, amely az izraelieknek az örök és oszthatatlan főváros mítoszát jelenti. Barak pénteken telefonon azt mondta Dalia Icik környezetvédelmi miniszternek, hogy a megegyezés esélyei 60-40-re javultak (a csúcs előtt 50-50-re értékelte az áttörés lehetőségét).

Barakhoz - aki a zsidó szombaton nem dolgozott - még pénteken eljuttatták nyilvánosságra nem hozott közvélemény-kutatások eredményeit, amelyek szerint az izraeli választók többsége ellenzi Jeruzsálem bármely formában való felosztását.

A közvetítő Bill Clinton elnököt távollétében helyettesítő Madeleine Albright külügyminiszter asszony szombaton egy órára találkozott Jasszer Arafat palesztin vezetővel. Diplomaták jelentős előrelépésről számoltak be szinte minden kérdésben - a majdani palesztin államhatárok, biztonsági témák, a palesztin menekültek és a ciszjordániai zsidó telepek ügyében -, egyedül Jeruzsálem státusának kérdésében nem történt érezhető közeledés. Barak tanácsadói ugyanakkor arra utaltak, hogy a kormányfő nem zárja ki Jeruzsálem keleti, arab felén a szuverenitás megosztását.

Az Alexandriában találkozó egyiptomi és jordániai külügyminiszter úgy foglalt állást, hogy csak olyan megegyezés elfogadható, amelynek eredményeképpen Izrael Jeruzsálem keleti felét illetően is teljesíti az ENSZ BT 242-es határozatát, amely arra kötelezi, hogy hagyja el az 1967-es közel-keleti háborúban megszállt területeket.

Bill Clinton amerikai elnök vasárnap Okinaván úgy nyilatkozott, hogy az izraeli és a palesztin fél újabb haladást ért el távollétében a Camp David-i maratoni béketárgyalásokon. Clinton - aki a Nyolcak Csoportjának okinavai háromnapos csúcsértékezletéről vasárnap kora délután - közép-európai idő szerint hajnalban - repült haza, hogy ismét átvehesse a közvetítő szerepet az egyeztetéseken - azt mondta: "Úgy látom, hogy amióta távoztam, talán éppen mert távoztam...jelentős módszeres egyeztetés történt a csoportokban sok kérdésben".

Clinton a tervek szerint este 19.50-kor (közép-európai idő szerint 21.50-kor) érkezik meg Washingtonba, ahonnan azonnal helikopteren a közeli Camp Davidbe utazik, hogy újra bekapcsolódjon az izraeli-palesztin békeegyeztetésekbe.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)

Korábban:

(2000. július 22.)