Szíria és a Hamász Jeruzsálemet követeli

Háled Mesál, a szélsőséges iszlám szervezet szóvivője Faruk as-Saraa szíriai külügyminiszterrel tárgyalt. A szóvivő szerint Damaszkusz és a Hamász nem fogad el semmiféle olyan egyezményt, amely nem vesz tudomást a palesztin nép földjéhez és Jeruzsálemhez fűződő jogairól, valamint a palesztin menekültek hazatérési jogáról.

A múlt héten Ahmed Jaszin, a Hamász szellemi vezére felszólította a palesztinokat, hogy hagyják ott a "felesleges" Camp David-i tárgyalásokat és térjenek vissza az Izraellel szembeni ellenálláshoz.

Ugyancsak a Jeruzsálem kérdésében való engedmények elkerülésére figyelmeztette a kuvaiti iszlám ellenzék Jasszer Arafat palesztin elnököt. Az emírség négy vallásos csoportja, a Muzulmán Testvérek, a szalafita mozgalom, a szalafita iszlám koalíció, valamint a Síita Nemzeti Szövetség által kiadott közlemény, amelyet a helyi ar-Ráj al-Am című lap hozott nyilvánosságra, kijelentette: törvénytelennek tekintenek minden olyan engedményt, amelyet Arafat vagy más arab vezetők tesznek a zsidó államnak. A kommüniké szerint a palesztinok csak úgy szerezhetik vissza Jeruzsálemet, ha erővel lépnek fel Izrael ellen, ahogyan azt a Hezbollah tette Dél-Libanonban.

(MTI)

Ajánló:

A palesztin állam építéséről, a vezetőkről, Jeruzsálemről, térképekkel (angolul)

Korábban:

(2000. július 24.)