A Moszad újsághirdetésben keresi a jövő kémeit<br/>

Vágólapra másolva!
Az izraeli titkosügynökség, a Moszad fennállása óta először nyilvános kampány keretében keresi a jövő titkosügynökeit. A jövendő kémeknek újsághirdetésre kell jelentkezniük.
Vágólapra másolva!

A BBC azt írja, hogy a hirdetések szerint a sikeres pályázó 25-35 éves, és vonzza az "izgalmas" karrier. A jelentkezőktől életrajzot kérnek. A hirdetés szerint a sikeres pályázók egy olyan "elit egységhez csatlakozhatnak, amely különleges képességeket és különleges motivációt kíván".

Az izraeli miniszterelnök, Ehud Barak támogatta a hirdetési akciót, mert nem könnyű új titkosügynököket találni az országban. A Moszad korábbi vezetője, Jichák Hofi azt mondta a rádióban: "több titkosügynökre van szükségünk, mint korábban bármikor, mert veszélyek fenyegetik az országot". A titkosszolgálat korábbi vezetője szerint ugyanakkor "a hi-tech világának könyörtelen versenyével" kell szembenéznie az ügynökségnek, s az a világ nagyon vonzó fizetéseket és karrier-lehetőségeket kínál a fiataloknak.

A Moszad egy másik korábbi vezetője, Sabtai Savit szerint a békefolyamat megváltoztatta a fiatal izraeliek prioritásait. A fiatalok "most vonzóbbnak találják az anyagi sikert, mint a titkosszolgálati munkát".

A világ más titkosügynökségei, például az amerikai CIA vagy a brit MI5 már indított hasonló kampányokat.

A Moszadot hosszú időn keresztül a világ egyik legjobb titkosszolgálatának tartották. Az utóbbi időben azonban néhányszor kínos helyzetbe került az ügynökség. 1998-ban például akció közben fogták el egyik ügynökét Svájcban, akit július elején egy éves felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. Az ügynök letartóztatása, valamint egy Hamasz-vezető meggyilkolására irányuló sikertelen kísérlet lemondásra kényszerítette az ügynökség vezetőjét. Az egykor legendás titkosügynökségben a közhangulat jelenleg rendkívül rossz.

Ajánló:

Nyolc részes előadássorozat az izraeli kiber-egyetem honlapján (angolul)