Vérfürdővel fenyegették meg Arafatot a szélsőségesek

Jasszer Arafat palesztin vezetőt állítólag véres megtorlással fenyegették meg szélsőséges iszlám szervezetek arra az esetre, ha engedményeket tenne Izraelnek Jeruzsálem ügyében. Elképzelhető, hogy az Arafatot ért fenyegetés Camp David-i csúcstalálkozót is befolyásolta.

Az egyesült államokbeli maratoni tárgyalások alapvetően a Jeruzsálem státusa körüli mély ellentétek miatt feneklettek meg. Szakértők úgy vélik, hogy az Arafatot ért halálos fenyegetés, saját életének féltése volt az egyik ok, amiért a palesztin delegáció végül is képtelenül merevnek mutatkozott a szent város jövőjének megvitatásakor.

A palesztinok az egész Kelet-Jeruzsálem feletti szuverenitást meg akarják kapni, Izrael viszont nem tartja feloszthatónak a fővárost. Arafat elutasította azt az izraeli megoldási javaslatot is, amely szerint a palesztinok közigazgatási jogkörhez jutnának Jeruzsálem arabok lakta kerületeiben, ezenkívül az arabok szabadon látogathatnák a muzulmán vallási szent helyeket.

(MTI)