Az orosz kormányzók az internet segítségével akarják megőrizni befolyásukat<br/>

Vágólapra másolva!
Az orosz kormányzók attól tartanak, hogy elveszítik az eddigi legszélesebb nyilvánosságot biztosító fórumukat, a Szövetségi Tanácsot. Azonban az új weboldalak megjelenése azt mutatja, hogy lesz alternatívája az eddigi fórumnak. A politikusoknak amúgy is ideje új fórumok után nézni, mivel az emberek egyre nagyobb része úgy gondolja: a kormány befolyásolja a sajtót, ezért nem lehet már a lapoknak, televíziónak, rádiónak hinni.
Vágólapra másolva!

A http://www.shaimiev.com privát weboldal csak néhány nappal ezelőtt jelent meg. Egyelőre azonban csak a tatár elnök, Mintimer Sajmijev fotója látható rajta, és egy e-mail cím: [email protected]. A honlap névtelen készítője azt állítja: mindez egy magánkezdeményezés, hogy az emberek jobban megismerjék a tatárokat és a vezetőiket. Azonban Sajmijev sajtótitkára, Erik Murtazin azt mondta: a domain tulajdonosa utalt arra, hogy a honlap készítőjének lennének még további ötletei az oldallal kapcsolatban. Azt állította: a domainnév tulajdonosa megkereste őt az irodájában, és felajánlotta a domaint megvételre. Utalt arra is, hogy ha nem veszik meg, akkor esetleg az elnökre nézve hátrányos információk is megjelenhetnek azon az oldalon. Murtazin hozzátette: egyelőre nem érdeklődnek az oldal iránt, és ha bármilyen rágalmazás fog azon megjelenni, per lesz a válaszuk. Az elnöknek ugyanis már van egy saját honlapja a http://www.tatar.ru/president címen.

Ha Sajmijev mégis megvenné a domainnevet, akkor csatlakozna azokhoz a kormányzókhoz, akik az interneten is saját domainnevük alatt terjesztik nézeteiket. Saját domaint vett például Szverdlovszk kormányzója, Eduard Rosszel (http://www.rossel.ru), Szamara kormányzója, Konsztantyin Tyitov (http://www.samara.titov.ru), Kemerovo kormányzója, Aman Tulejev (http://www.tuleev.ru) és Primorszkij Kraj kormányzója, Jevgenyij Nazdratyenko (http://www.nazdratenko.ru).

"Nazdratyenko oldala a legviccesebb mind közül: a nyitó oldalon nagyképűen pózol, alatta a város egy részlete látszik, ezzel is tükrözve férfiasságát" - írta róla a Szabad Európa Rádió hírlevelében. "De legalább realista a kép, hiszen a városban egyetlen fénypont sem látszik" - tették hozzá.

Nazdratyenko, aki többek között a médiához fűződő rossz viszonyáról közismert, elhelyezett az oldalára egy linket a vlagyivosztoki laphoz, amely egyszer meglehetősen negatív cikket jelentetett meg róla.

A "személyes részből" megtudható, hogy Nazdratyenko reggel 6-7-től este 10-11-ig dolgozik. Nem iszik, nem dohányzik, egészséges életet él. Annak ellenére, hogy sokat dolgozik, jó családapának tartja magát, aki szerető apa és férj.

Az oldalon megtalálható a duma több kommunista képviselőjének ajánlása is, például Viktor Iljukin, Habarovszk kormányzója, Viktor Iszajev és Szverdlovszk kormányzója, Eduard Rosszel támogatja a kormányzót.
Ha pedig az ember a "vissza" gombra kattint, akkor egyenesen a [email protected] e-mail címhez jut, "hogy véletlenül se lehessen könnyen elérni" - állítja a Szabad Európa Rádió.

Az oroszok szerint a kormány veszélyezteti a sajtószabadságot

Az oroszok egyre kevésbé hiszik el, amit a hagyományos forrásokból megtudnak: az újságokban olvasnak, a tévében néznek vagy a rádióban hallanak. Egy közvélemény-kutatás eredményei szerint azoknak az embereknek a 39 százaléka, akik szerint a sajtószabadság veszélyeztetve van, úgy látják: leginkább a szövetségi kormány fenyegeti a sajtószabadságot. 18 százalék a titkosszolgálatot, újabb 18 százalék pedig a helyi kiskirályokat hibáztatja.

A Kelet-Oroszországban élők érzik a leginkább úgy, hogy valami veszélyezteti a sajtószabadságot (51 százalék), és csak 22 százalék gondolja úgy, hogy nem. A délebbi országrészben viszont csak a megkérdezettek 19 százaléka vélte úgy, hogy a sajtószabadságot veszélyezteti valami, és 55 százalék elvetette ezt.

A felmérést a Független Politikai Kutatóiroda készítette. Az eredményből az is kiderült, hogy a megkérdezettek 34 százaléka szerint a televízió a legszavahihetőbb forrás. 13 százalék szerint a sajtó, az emberek 10 százaléka szerint pedig a rádió a legmegbízhatóbb.

Megkezdődtek a tárgyalások a Moszt és az ORT médiavállalatokról

Valószínűleg nem véletlen, hogy az emberek fenyegetve érzik a sajtó szabadságát. Az ismert médiamogul, Vlagyimir Guszinszkij valószínűleg eladja birodalmát, a Media-Mosztot a Gazpromnak, cserébe azért, hogy elejtik ellene a vádakat. A hírt a Kommerszant hozta nyilvánosságra augusztus 1-jén. Robert Coalson, a Nemzeti Sajtó Intézet elemzője szerint az orosz kormány befolyása növelésére használja a Gazpromot. "Ez így sokkal kényelmesebb nekik, mint direkt birtokba venni valamit, mint a szovjet időkben" - mondta Coalson.

Egy nappal később az ITAR-TASZSZ nyilvánosságra hozta, hogy a szintén támadások kereszttüzébe került Borisz Berezovszkij tulajdonában lévő ORT Orosz Közszolgálati Televízió hálózatról is megindultak a tárgyalások.

[*****]

Ajánló: