Gore alelnökjelöltje erkölcsi keresztes lovagnak tartja magát<br/>

Vágólapra másolva!
A higgadt, magát erkölcsi keresztes lovagnak tartó alelnökjelölttel Gore jobban el akarja magát távolítani Clinton politikájától, hogy ezzel is több szavazót nyerjen.
Vágólapra másolva!


Joseph Lieberman
Fotó: Kevin Lamarque

A kritikusok szerint Lieberman olyan liberális politikus, aki igennel szavaz az abortuszra, a fegyverviselés szigorítására és az adók csökkentésére. A demokraták szerint azonban Lieberman a vártnál is konzervatívabb nézeteket vall majd, amikor a védelmi költségekről vagy a családi értékekről lesz szó a vitákon - írta a CNN.

Lieberman üzlet-, környezet- és védelempárti politikusnak mondja magát. Külpolitikai érdeklődése jóval erősebb az amerikai politikai körök átlagánál. 1991-ben határozottan támogatta az öböl-háborús határozatot, szorgalmazta a Szaddám Huszein fölötti teljes győzelem kivívását. 1992-ben helyeselte, hogy az Egyesült Államok F-15-ös vadászgépeket adjon el Szaúd-Arábiának. 1995-től kiállt a boszniai béketeremtésben való amerikai katonai részvétel mellett. A kilencvenes évek második felében következetesen segítette a NATO bővítésének ügyét, az alkalmas kelet-közép-európai országok felvételének szószólója volt.