Kivégeztek két gyilkost Texas államban<br/>

Vágólapra másolva!
Két gyilkost végeztek ki Texas államban közép-európai idő szerint csütörtökre virradóra. Egyikük egy szellemileg visszamaradt férfi volt, ezért a halálbüntetés ellenzői megpróbálták megakadályozni az ítélet végrehajtását.
Vágólapra másolva!

A 36 éves Brian Keith Robersont egy 1986-ban elkövetett kettős gyilkosságért végezték ki méreginjekcióval. A másik elítélten, a 33 éves Oliver David Cruz egy órval később hajtották végre az ítéletet. Ő megerőszakolt, majd meggyilkolt egy 24 éves nőt 1988-ban.

Cruz IQ-ja mindössze 63, ezért a halálbüntetést ellenzők megpróbálták kieszközölni, hogy ne végezzék ki. Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága szerdán 6-3 arányban úgy döntött, hogy az ítélet végrehajtható. A Legfelsőbb Bíróság - akárcsak korábban George W. Bush Texas állam kormányzója - elutasította a másik elítélt, Roberson kegyelmi kérvényét is. Cruz kivégzése ellen széleskörű volt a tiltakozás nemcsak az Egyesült Államokban, hanem az Európai Unió országaiban is.

A két kivégzéssel ötvennyolcra emelkedett az Egyesült Államokban idén végrehajtott halálos ítéletek száma. Ebből 28 kivégzés jutott Texas államra. Öt év alatt Bush kormányzó 138 kivégzés végrehajtására adott engedélyt.

(MTI)

Ajánló: