Enyhébb bevándorlási politika bevezetését tervezi Nagy-Britannia<br/>

Vágólapra másolva!
A brit kormány új bevándorlási politikát készít elő, amelynek az lesz a célja, hogy enyhítse a szakmai hiányokat és a lakosság elöregedésének következményeit. A tervezett új szabályozás szerint gyorsabb ügyintézésre és bevándorlási engedélyre számíthatnak főleg az információs technológiában jártas külföldiek, vagy "jó ötletet" hozó külföldi vállalkozók, de nővérekre is szükség van.
Vágólapra másolva!

Az új szabályozás szakítani fog a zárt ajtók eddigi politikájával, vagyis azzal, hogy a hetvenes évek eleje óta elvileg senkit nem engednek bevándorolni munkavállalás végett. Általános és legális bevándorlási lehetőség a családegyesítés, kivételképp pedig a vállalatalapítás, ha a jelentkező legalább 250 ezer font tőkét igazol, vagy ha állás várja Nagy-Britanniában. Az eddigi gyakorlatban eseti engedélyeket adnak, ha a munkáltató igazolja, hogy valamely állást nem tud betölteni hazai állampolgárral, mert nem talál megfelelő képzettségűt.

A tervezett új szabályozás szerint gyorsabb ügyintézésre és bevándorlási engedélyre számíthatnak főleg az információs technológiában jártas külföldiek, vagy "jó ötletet" hozó külföldi vállalkozók - utóbbiak akkor is, ha nincs elegendő tőkéjük.

A belügyminisztérium jelenleg együttműködik az oktatási és foglalkoztatási minisztériummal annak felmérésében, hogy melyek a csekély hazai kínálatú szakmák és melyek lesznek azok a jövőben. A legkeresettebb szakképzettségeken kívül szükség lesz például kórházi nővérekre is: az egészségügy hároméves fejlesztési terve, amelyre a munkáspárti kormány 43 milliárd fontos pótköltségvetést szán, húszezer új álláshelyet létesít ápolónőknek, miközben a brit kórházakban már most is nagy a nővérhiány, különösen Londonban és az ország délkeleti részén.

Az új politikától a kormány a menedékjogkérők számának csökkenését, illetve az embercsempészet visszaesését is várja.

(MTI)

Korábban:

(2000.07.14.)