Radovan Karadzsicsnak kárpótolnia kell az uralma alatt megbecstelenített nőket

Egy manhattani szövetségi bíróság csütörtökön ítélete értelmében Radovan Karadzsics volt boszniai szerb vezető 745 millió dollárt lenne köteles fizetni azoknak az asszonyoknak, akiket uralma idején a neki alárendelt szerb fegyveresek brutálisan megerőszakoltak és megkínoztak. Szeptemberben ugyanez a bíróság egy újabb Karadzsics elleni perben kezd tárgyalást .

A Paul, Weiss, Rifkind, Wharton és Garrison nevű New York-i ügyvédi iroda vállalta a 12 bosznia-hercegovinai muzulmán, illetve horvát asszony, valamint három, a boszniai háború túlélőinek szószólójaként fellépő csoport jogi képviseletét. Bár senki nem tudja, mikor lehet hozzájutni a hírek szerint valahol Boszniában, a szerbek ellenőrizte területen rejtőző Karadzsics vagyonához, és abból - legalább részben - kielégíteni a jogosultakat, az ítéletet az ügyvédek mégis "fontos üzenet értékűnek" tekintik.

Szeptember 11-én ugyanezen a New York-i bíróságon újabb, nem csupán a fenti erőszakcselekményekkel kapcsolatos, hanem szélesebb jogi alapokon nyugvó polgári per indul Karadzsics ellen, az Alkotmányos Jogok Központja nevű szervezet kezdeményezésére.

Azt, hogy az amerikai szövetségi bírói fórumrendszer egyáltalán illetékes lehet ilyen jellegű perek lefolytatására, az Alien Tort Act-nek nevezett, külföldieknek okozott sérelmekről még 1789-ben hozott amerikai szövetségi törvényre alapozták. Ez az elkövetés helyétől függetlenül kimondja az amerikai igazságszolgáltatás illetékességét. (Valószínűleg Karadzsics nem kívánja alá vetni magát ennek az illetékességnek.)

Karadzsics ellen már a háborús bűncselekmények ügyében eljáró hágai nemzetközi törvényszék is eljárást indított, népirtás vádjával.

(MTI)

Korábban:

(2000.08.02.)