Haider mégiscsak alkancellár akar lenni <br/>

Vágólapra másolva!
Kurier című, mindig jól értesült bécsi lap - mint írták - közvetett bizonyítékai alapján arra a következtetésre jutott, hogy Jörg Haider, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt volt elnöke hamarosan alkancellár akar lenni, hogy a pozíciót mintegy ugródeszkaként használhassa egy későbbi kancellárjelöltséghez.
Vágólapra másolva!

A lap a koalíciós partner Osztrák Néppárt (ÖVP) köreiből megtudta: Haider Karintiában, ahol tartományi főnök, ajánlatott tett a helyi ÖVP-nek: amennyiben támogatja Haider jelenlegi helyettesének, Matthias Reichholdnak elöljáróvá választását, egy további helyet kaphat a tartományi kormányban és az elöljáró első helyettesét is állíthatja - írta a Kurier.

Reinhold Lexer, az ÖVP karintiai tartományi szervezetének vezetője mindössze annyit erősített meg az értesülésekből, hogy az ÖVP vezető politikusainak körében szó volt róla: Haider a jelek szerint Bécsbe törekszik. A Kurier arról is értesült, hogy az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) köreiben már a részletes forgatókönyv híre terjed: eszerint az EU-bölcsek jelentése, és az Ausztria ellen az EU-tizennégyek által éppen az FPÖ kormányba történt bevonása miatt meghirdetett szankciók feloldása után senki nem tagadhatná meg Haidertől az alkancellári tisztséget.

Susanne Riess-Passer, az FPÖ jelenlegi elnöke, alkancellár ebben az esetben szociális ügyi miniszter lenne, s ez egy csapásra megoldaná azt a problémát is, amit Elisabeth Sickl FPÖ-miniszter gyenge teljesítménye jelent.

Az ÖVP arra számít, hogy az FPÖ a manővert a várhatóan márciusban tartandó bécsi választások utánra időzíti, mert a fővárosban térvesztésre kell számítania, míg az FPÖ-ben terjedő forgatókönyvben nem esik szó arról, hogy az FPÖ Bécsben bevonná vitorláit, hanem úgy tudják, hogy Peter Westenthaler jelenlegi frakcióvezető indul a főpolgármesteri helyért.

(MTI)

Ajánló:

Haider terveiről