Hivatalosan is elismerték a Kurszk legénysége halálát <br/>

Vágólapra másolva!
Vjacseszlav Popov tengernagy, az orosz Északi Flotta parancsnoka immár hivatalosan is elismerte mind a 118 matróz halálát a kilenc nappal ezelőtt szerencsétlenül járt Kurszk atom-tengeralattjárón. A norvég és az orosz szakértők vizsgálata véglegesen megállapította, hogy a katasztrófa következtében az egész tengeralattjárót elárasztotta a víz, és a fedélzeten tartózkodók közül senki sem maradt életben.
Vágólapra másolva!

Külföldi források ezt megelőzően arról adtak hírt, hogy megegyezés született a nemzetközi mentőakció leállításáról, miután norvég és orosz részről is a további mentési kísérletek értelmetlenségét hangoztatták.

Mint az [*****] beszámolt róla norvég mélybúvárok hétfőn kinyitották a hátsó mentő-zsilipkamra ajtaját, és távirányítású videokamerát juttattak a tengeralattjáró hátsó, kilencedik részlegébe. A rekeszt teljesen elöntötte a víz, és egyetlen tengerész holttestét találták meg benne.

Orosz hivatalos források már korábban azt feltételezték, hogy a tengeralattjáró kilenc részlegéből az első négyet gyakorlatilag az augusztus 12-én történt katasztrófa első pillanataiban elöntötte a víz, majd röviddel ezután az ötödik és a hatodik részlegbe is betört a tengervíz, amely aztán a későbbiekben a leghátsó három zónába is behatolt.

Vlagyimir Navrockij, az Északi Flotta sajtószóvivője - még Popov tengernagy hivatalos bejelentése előtt - sajtótájékoztatóján közölte, hogy Oroszországban mindenképpen országost gyászt rendelnek el. A szóvivő cáfolta, hogy "idegen tengeralattjáró roncsait" találták volna meg a Kurszk közelében. Korábban moszkvai katonai források jelezték, hogy egy külföldi búvárhajóról, annak parancsnoki hídjáról származó korlátdarabokra bukkantak a Kurszktól 330 méterre, ezek azonban - Navrockij szerint - "akár évek óta heverhetnek a tenger mélyén".

Az Északi Flotta képviselője megerősítette, hogy a katasztrófa oka minden jel szerint ütközés lehetett egy 8-10 ezer tonna vízkiszorítású víz alatti objektummal, amelynek "tömegét tekintve sokkal kisebbnek, viszont lényegesen jobb manőverező képességűnek" kellett lennie az orosz tengeralattjárónál, ezért nem tudták bemérni az orosz flottagyakorlaton részt vevő hadihajók.

A Kavkaz Centr csecsen tájékoztatatási központ hétfő délutáni állítása szerint öngyilkos muszlim merénylő áll a Kurszk tragédiájának hátterében. A csecsen központ internetes honlapja szerint egy dagesztáni matróz barátján keresztül még júniusban jelentkezett a csecsen ellenállóknál azzal, hogy "segítséget nyújt az orosz birodalom elleni harcban".

A névtelenségbe burkolózó haditengerész azt állította, hogy hozzá tud férni a legkorszerűbb orosz harci technikához, lehetősége van akár annak elsüllyesztésére is, és jelezte: kész mindent megtenni Allahért és hittestvéreiért. A dagesztáni matróz nevét nem közölték.

Kilenc nappal a tragédia után orosz katonai források közölték, hogy már augusztus 12-én, helyi idő szerint szombaton éjfél előtt megérkezett az első hír a Kurszk nevű orosz atom-tengeralattjáró balesetéről. Azonnal elkezdték keresni a vízi járművet, és moszkvai idő szerint vasárnap hajnali 4.35 perckor (közép-európai idő szerint 2.35-kor) találták meg az elsüllyedt búvárhajót.

Igor Szergejev védelmi miniszter állítólag már augusztus 13-án reggel 7-kor értesítette Vlagyimir Putyin orosz elnököt arról, hogy megtalálták a Kurszkot, és megkísérlik kimenteni a legénységet. Még aznap a reggeli órákban a baleset helyszínén voltak a mentőhajók, és este hat órakor leeresztették a mélybe az első mentőkapszulát, de mentési kísérletek sikertelenek voltak.

Orosz katonai források szerint a Kurszk legénysége augusztus 14-ig adott életjelt magáról "SOS-víz" vészjelzéssel.

(MTI)

Ajánló: