Augusztus 20-án ünnepelte 59. születésnapját Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök. Ebből az alkalomból számos táviratot kapott, mi azonban csak kettőből idézünk.

Országunkat bölcs belátásod szerint vezeted, diplomáciánk fenntartja nemzetünk méltóságát, tapasztalt irányításod alatt a jugoszláv hadsereg a kemény történelmi időkben is biztosította a polgárok szabadságát és biztonságát Jugoszláviában - olvasható abban a táviratban, amit a jugoszláv hadsereg vezérkari főnöke, Nebojsa Pavkovics küldött a jugoszláv elnöknek, Szlobodan Milosevicsnek születésnapja alkalmából. A levél további részében jó egészséget, hosszú életet és személyes, illetve családi boldogságot kíván Milosevicsnek.

Az Otpor diákmozgalom ugyancsak táviratban köszöntötte a jugoszláv elnököt, igaz ez az üdvözlés merőben más, mint az előző, ugyanis ebbe nem írtak semmit. Magyarázatuk szerint az általa vezetett országban, ahol a munkások üres fizetési borítékot kapnak kézhez, ahol az emberek üres tányérokból étkeznek, ahol Koszovó szerbek nélkül maradt, nem érdemel más a születésnapját ünneplő elnök, csak egy üres üdvözlőlapot, az elmúlt 10 év semmitmondó politizálásáért.

Ajánló:

A jugoszláv elnök rövid képes életrajza. (angolul)