Nem indul vizsgálat Al Gore korábbi kampányáról<br/>

Vágólapra másolva!
Janet Reno amerikai igazságügyi miniszter nem nevez ki különleges ügyészt Al Gore alelnök 1996-os választási pénzalapgyűjtéseinek kivizsgálására. A demokraták elnökjelöltjét azzal vádolták, hogy 1996-ban törvénytelenül kampányolt. A döntés kedvezően befolyásolhatja Al Gore választási hadjáratát.
Vágólapra másolva!

A The New York Times című amerikai napilap meg nem nevezett minisztériumi illetékesekre hivatkozó közlése szerint az igazságügyi miniszter Robert J. Conrad, a tárca kampánypénzekkel foglalkozó részlege vezetőjének javaslatát utasította el a határozatával.

A napilap úgy tudja, hogy a részlegvezető teljesen egyedül maradt indítványával, munkatársai sem támogatták a beadványát, amelyben kezdeményezte, hogy különleges, független ügyész vizsgálja ki, vajon Al Gore alelnök teljes mértékben igazat mondott-e a hatóságoknak az 1996-os választási hadjárattal kapcsolatos meghallgatások során.

A kezdettől fogva botránygyanús eset hátterében az áll, hogy Al Gore 1996-ban állítólag a választási törvények megsértésével, illegális módon gyűjtött nagy összegű hozzájárulásokat kampánycélokra javarészt nincstelen buddhista szerzetesektől. Az alelnök mindvégig tagadta az ellene felhozott vádakat.

Az igazságügyi miniszter döntése - amelyet várhatólag szerdán ismertetnek hivatalosan a közvéleménnyel - kedvező hatással lehet Al Gore elnökválasztási hadjáratának elkövetkező néhány, a győzelmi esélyeket döntő módon befolyásoló hónapjára, hacsak a republikánusok támadásba nem lendülnek azon az alapon, hogy a demokrata párti kormányzat leplezni akarja elnökjelöltjének ügyes-bajos dolgait.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)

Korábban:

(2000.08.20.)