A német titkosszolgálat azonosított egy iraki rakétagyártó üzemet<br/>

Vágólapra másolva!
A német Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) azonosított egy iraki üzemet, amelyben olyan ballisztikus rakétákat gyártanak, amelyek hagyományos robbanófejjel és vegyi vagy biológiai töltettel egyaránt felszerelhetők.
Vágólapra másolva!

A titkosszolgálat szerint az al-Mamun üzem Bagdadtól délnyugatra fekszik, 250-en dolgoznak az ABABIL 100 kódjelű, rövid hatótávolságú ballisztikus rakéták gyártásán. Az említett rakéták hatótávolsága legfeljebb 150 kilométer, így nem sértik meg az Öböl-háború után az 1991-es tűzszünet részeként Irakra kényszerített ENSZ-korlátozásokat.

A német hírszerzők jelentése egybevág azokkal a múlt havi amerikai lapértesülésekkel, melyek szerint Irak újraindította rakétaprogramját, és ballisztikus pályán teszteltek egy rövid hatótávolságú rakétát. A jelentést Irak tagadta, és "nevetségesnek" nevezte.
"Valós a veszély, hogy előbb vagy utóbb Németország is e fegyverek hatókörébe kerül" - idézte a Bild pénteki száma a BND-t.

Irak elutasította az ENSZ BT-nek azt a határozatát, hogy enyhítik a Bagdad elleni szankciókat, amennyiben megengedi a világszervezet fegyverellenőreinek a visszatérést az országba. Az ENSZ ellenőrei 1998 decemberében távoztak, és azóta nem engedik őket vissza Irakba.

(MTI)