Életveszélyesen megfenyegették Bukarest polgármesterét<br/>

Vágólapra másolva!
Életveszélyesen megfenyegették Traian Basescu bukaresti polgármestert. A város első számú embere hadjáratot indított a román fővárost elárasztó, engedély nélkül felállított elárusítóbódék ellen. A bódétulajdonosok korábban kijelentették, hogy tulajdonukat bármi áron megvédik.
Vágólapra másolva!

Basescu a kormányőrségi feladatokat ellátó őrző-védő szolgálattól (SPP) két testőrt kért maga mellé, ezenkívül egy biztonsági kamera is figyeli majd minden lépését.

"Tisztában vagyok vele, hogy vérdíjat tűztek ki a fejemre" - mondta Basescu. Hozzátette: a fenyegetések ellenére továbbra is fellép majd az engedély nélküli árusítóhelyek eltüntetéséért. A polgármester szerint bizonyos politikai körök támogatását élvező, jól szervezet maffia áll az illegális kereskedelem mögött.

A "bódérombolási" akciók során többször is összetűzésbe keveredtek egymással a román főváros rendőrsége és az üzlettulajdonosok. A csetepatékban többen megsebesültek. A bódétulajdonosok, akik az elmúlt években árasztották el Bukarest utcáit, közölték: tulajdonukat "bármi áron" készek megvédeni.

(MTI)