Októbertől minden kínai lottózhat<br/>

Vágólapra másolva!
Kínában első ízben szerveznek országos szintű lottójátékot, hogy így szerezzenek pénzt a társadalombiztosítási rendszer finanszírozásához. Az első húzásra október elején kerül sor, az idén pedig további 15 követi. A játék érdekessége, hogy egy szelvénnyel részt lehet venni az összes sorsoláson, melynek főnyereménye több mint 35 millió forintnyi jüan.
Vágólapra másolva!

Az első lottósorsolás október 6-án lesz, utána év végéig hetente egyszer tartanak majd húzást. A szelvények, amelynek darabja 2 jüanba (kb. 70 forintba) kerül, mind a tizenöt sorshúzásra érvényesek. A főnyeremény 1 millió jüan (több mint 35 millió forint).

Az országos szintű szerencsejáték bevezetését az indokolta, hogy a távol-keleti országban a növekvő munkanélküliség és a folyamatosan öregedő lakosság miatt a társadalombiztosítási rendszer pénzügyi nehézségekkel küzd. Tavaly 600 ezer nyugdíjas és 700 ezer munkanélküli maradt mindenféle társadalmi juttatás nélkül.

Pekingben az emberek hosszú sorokban állnak az árusítással megbízott két bank kirendeltségei előtt, hogy játékszelvényt vásárolhassanak. A főváros után hamarosan a többi kínai településen is megkezdik a szelvények árusítását.

A kommunista vezetés hatalmának fénykorában tiltott minden szerencsejátékot, törvénytelen keretek közé szorítva a hazárdjátékokat. Az elmúlt évtizedben azonban a kormány szabad utat engedett a lottózásnak, és a hatóságok helyi szinten nem is haboztak kihasználni az emberek játékszenvedélyét. A befolyt pénzt általában sportcsapatok támogatására használták fel.

(MTI)